Időközi polgármester-választás zajlik a Csallóköz központjában, Dunaszerdahelyen is. A szavazóhelyiségeket a törvény értelmében reggel hét órakor nyitották ki, és már csak pár óra áll rendelkezésre a választásra jogosult személyeknek arra, hogy eldöntsék, a négy jelölt közül kire adják a voksukat.

A köztársaságielnök-választással ellentétben a szavazóhelyiségek ugyanis nem este tízig, hanem csak nyolc óráig vannak nyitva. Változás az is, hogy nem ikszelni, hanem karikázni kell a jelölt neve előtt álló számot. Dunaszerdahelyen 19 263 választásra jogosult polgár 19 választókörzetben adhatta vagy még adhatja le a voksát. Az idén négyen vetekednek a polgármesteri székért, köztük hárman függetlenként mérettetetik meg magukat. Függetlenként indul a 40 éves Antal Ágota magánvállalkozó, a Városunkért Polgári Társulás jelöltje, az 51 éves Nagy László, a DSZ civil Polgári Társulás elnöke, aki szintén magánvállalkozó, valamint a 43 éves Öllős Csaba politológus. A 41 éves Hájos Zoltán ügyvédet pedig a Magyar Koalíció Pártja indította.

Két független polgármesterjelölt mind a 19 választókörzetbe saját megfigyelőket állított. A délelőtti és a kora délutáni órákban több választókörzetben is érdeklődtem a részvételt illetően. Az egyikben már a húsz százalékot is elérte a részvétel, a többiben pedig egyelőre csak 15-16 százalékos részvételről számoltak be. A részvételi arány egyelőre úgy tűnik, hogy elég alacsony, de a választóbizottságok tagjai még bizakodóak, hogy majd még növekszik a voksolók száma. Elképzelhető, hogy a jó idő miatt többen majd csak az utolsó pillanatban adják le a szavazatukat. Hogy a dunaszerdahelyiek az előrehozott polgármester-választáson hozzák-e a 2006-os részvételi arányt, amikor a választásra jogosultak 40,9 százaléka járult az urnákhoz, nem lehet tudni. Azt is nehéz előre megmondani, hogy az itteniek kit látnának a legszívesebben a polgármesteri székben. A megkérdezett választók közül csak néhányan árulták el ugyanis, kire adták a voksukat. Ha a részvételi arány alacsony lesz, akkor a szavazatszámlálással is hamar végeznek a választási bizottságok tagjai, s elképzelhető, hogy akár már este tizenegy órakor tudni lehet, hogy ki lesz a következő másfél évben Dunaszerdahely polgármestere.

A Csallóköz központjában azért tartanak időközi polgármester-választást, mert 2008 novemberében az Alkotmánybíróság eleget tett az egyik független jelölt óvásának, és semmissé nyilvánította a 2006-os voksolás eredményét.

Az új polgármester április 28-án, kedden teszi le hivatali esküjét a képviselő-testület előtt.

Felvidék Ma, sk