Előzetes tervekkel ellentétben hétfő helyett csak május 16-án utazik el Angliába a veretlen magyar csodaló, Overdose. A négyéves telivér honlapját kedden arról tájékoztatta Mikóczy Zoltán tulajdonos, hogy az idomár határozott kérésére megváltoztatta az utazás időpontját. Eredetileg Overdose-t már hétfőn átszállították volna a szigetországba, hogy egy La Manche csatorna közeli tréningtelepen akklimatizálódjon és készüljön fel tavaszi és nyári angliai versenyeire.

A mostani döntés szerint csak május 16-án fog elindulni, de egyenesen a Manchester és Liverpool között félúton lévő Haydock Parkba, ahol május 23-án a százezer fontos Temple Stakes-ben mutatkozik be, majd július közepéig négy verseny vár rá. Júniusban a két ascoti verseny következik öt napon belül, azután július 10-én Newmarketben áll rajthoz.


Felvidék Ma, MTI, ddg