“Vidd el madár hát most az én levelem / Árvíz mosta országunkat, bánat ül szívemen / A csitári hegyek alatt édes rózsám sírdogál / Mindent vissza! Mindent vissza! Ne válasszon el rút határ” (Szkítia: Óda / Kétezer éves ének) – az ismert sorok immár más szereposztásban hangzanak el.

A Szkítia zenekar idén öt éve, hogy a magyar népzene hagyományát és a magyarságtudatot erősíti az emberekben. Zenéjük a folk-rock kategóriába tartozik, jól megfér egymás mellett az elektromos gitár, a fuvola és a hegedű is. Az együttes a felvidéki publikum előtt is többször bizonyíthatta tehetségét. Legutóbb nyáron Nagycétényben a Generációk Találkozóján hallhatta az itteni rajongótábor. Az énekesi poszton Ráduly Leventét Bánfi Ferenc (Bobó), a Jászmagyarok frontembere váltja, Tóth Ferenc helyére pedig Ladányi Ferenc, a Tatros zenekar kiváló népi furulyása érkezett. A furulya a – nagyszerű hegedűs és fuvolista – Hajas Marianna kezébe került,.

Milyen fogadtatásban részesültél a zenekarban? – kérdeztük az új énekest, Bobót.

– A Szkítia tagjai igazi egyéniségek, zeneileg nagyon jó képzettek, így számomra igazi kihívás itt szerepelni. A Szkítiát már ismertem régebbről is. Mindig is szerettem volna olyan zenekarban játszani ahol az autentikus hangszerek, a furulya, és a hegedű is helyet kapnak. A Jászságban ahol lakom, ott nem igen lehet dúskálni az ilyen muzsikusokban. Nagyon örültem a felkérésnek, holott tudtam, nincs könnyű helyzetben a zenekar, hogy ilyen lépésre kényszerültek.

Már több koncerten vagy túl a Szkítiával. Milyenek a visszajelzések?

– Az eddigi koncertek mind más-más kihívások voltak. Játszottunk alsó tagozatos diákoknak, majd ugyanaznap a szülőknek is. Újkigyóson a Békés megyei törzs Szkítia rajongótábor előtt kellett megmutatni az új felállást, és a többi koncert is teljesen más volt. Úgy érzem, hogy technikailag senkinek sem lehet kifogása, mert nagyon sokat dolgoztunk a jó hangzásért. A személyi változást viszont túl kell élni mindenkinek. Nem kívánok ugyanaz lenni, mint az elődöm, és ezt, szerintem senki sem várja el tőlem. Mindenütt pozitív fogadtatásban részesültem.

Minden egyes tag új színt visz a zenekarba. Te mit szeretnél beleadni a zenekar sokszínűségébe?
– Aki ismer engem, az tudja, hogy én kemény rocker vagyok. Játszottam már hard rockot, metált… az én hangadottságom inkább a keményebb zenei műfajban érvényesül. Úgy érzem, hogy azért is kerestek meg engem, mert szeretne a Szkítia is rockosabb vonal felé nyitni, természetesen az eddigi hangzás megtartásával. Hoztam még egy hangszert a zenekarba, ami az akusztikus gitár. Ez mindenképp tömörebbé teszi az egészet, ad neki egy kis ízt és más hangzást is. Ezzel más lett a zene, amit játszunk, de nagyon jó lett, és úgy látom, a közönség is pozitívan fogadta.

A zenekarban két hölgy énekel Bánfi Ferenc oldalán, Sztrebka Erika és Pataki Mónika ad üde hangzást a daloknak.

Milyen volt a változás az énekesi poszton? – kérdeztük Sztrebka Erikát.

– Nem volt könnyű… leginkább emberi szempontból, hiszen jó pár évig együtt zenéltünk Ferivel is és Leventével is. A váltás nekünk is furcsa volt, viszont az új tervek és az előrelépés szempontjából ezt meg kellett tennünk. Bobó nagyon jól beilleszkedett és megszerettük.

Mikor lesz harmadik Szkítia-album?

– A jövő év elején szeretnénk megjelentetni. Folyamatosan születnek az új szerzemények is amelyek tökéletes kidolgozást, hosszabb műhelymunkát igényelnek. Mindenféleképpen szeretnénk egy nagyon ütős albummal előrukkolni, de ehhez is időre van szükség. Nem bízunk semmit a véletlenre, nem kapkodjuk el.

Mit lehet már most tudni az újabb albumról?

– Többségében Szőke István Attila szövegére épül, de remélhetőleg Bánfi Ferenctől is lesznek rajta szerzemények. A rockos lendületet és a hamisítatlan Szkítia hangzást a szerzőpárosunk garantálja. Ando Krisztina

Felvidék Ma – Ando Krisztina (Megjelent a Szabad Újság 2009/17 számában is)