Robert Fico, szlovák kormányfő ma Kassán sajtóértekezletet tartott, a téma pedig Orbán Viktor és Csáky Pál szombati, esztergomi találkozása, a Fidesz és az MKP közös kampányrendezvénye volt.

A szlovák miniszterelnök szerint Szlovákia területi egységét veszélyezteti a két politikus, amikor arról beszéltek a választási kampánygyűlésen, hogy a lehető legtöbb magyar képviselőt kell küldeni az Európai Parlamentbe a Kárpát-medencei magyarság érdekében.
A kormányfő kijelentette, hogy a kormány is foglalkozni fog a témával, és diplomáciai lépéseket is kilátásba helyezett, mert az, hogy Csáky Pál és Orbán Viktor a Kárpát-medencét, mint egyfajta államot emlegeti, ez abszurd, és veszélyt jelent Szlovákiára nézve.
“Fel kell tenni a kérdést Csáky Pálnak, hogy az Európai Parlamentben kinek az érdekeit fogják a magyar képviselők képviselni, Szlovákiáét, vagy Magyarországét?”, mondta Robert Fico. Ezután kirohanást intézett az ellenzéki szlovák politikusok felé, akik szerinte kevésbé fontos ügyben azonnal rendkívüli parlamenti ülés összehívását szorgalmazzák, most pedig hallgatnak.
“Felszólítom Orbánt és Csákyt, hogy hagyják abba az indulatok szítását!”, hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.
A TA3 hírtelevíziónak Berényi József, az MKP elnökhelyettese reagált a kormányfő kijelentéseire, szerinte éppen a kormányfő szítja indulatokat a kijelentéseivel, és felesleges konfliktust gerjeszt Magyarország esélyes miniszterelnökével szemben.
Éppen most zajlanak Robert Fico és Bajnai Gordon találkozásának előkészületei, az MKP elnökhelyettese szerint nem vezet a megoldás irányába az ilyen hangulatkeltés a szlovák kormányfő részéről.
Szlovákiát Robert Fico és Ján Slota üzletelései, a jogállam alapjainak megrendítése és a politikai kultúra színvonalának csökkenése veszélyezteti, így reagált Csáky Pál az újságíróknak a kassai sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Felvidék Ma, TA3, pog