Az oktatásügyben az európai uniós pénzek egy olyan zsolnai vállalkozó cégén keresztül „folynak el”, aki gyermekorra óta ismeri a jelenlegi nemzeti párti oktatási minisztert, Ján Mikolajt – írja keddi számában a Pravda.
A Marián Kováčik vezette Consulting – Education társaság két projekt révén több millió eurós hasznot húzott. Ugyanúgy gyanús versenypályázatokon nyert, mint az építésügyi és régiófejlesztési tárca hírhedt tenderén a Ján Slota nemzeti vezérhez közel álló cégekből alakult konzorcium. A Pravda értesülései szerint Mikolaj minisztériuma az egyik pályázatot szintén csak faliújságon hirdette meg.
Kováčik továbbképzéseket szervezett az Academia Istropolitana számára, valamint dolgozott az Állami Szakmai Művelődési Intézetnek is. Mindkét intézmény az iskolaügyi minisztériumhoz tartozik. Az „ismerős” cég csak az említett két megrendelésen 1,6 millió eurót, azaz mintegy 50 millió koronát keresett. Mikolaj elismerte, hogy Kováčik a barátja, de ez szerinte „nem befolyásolta azt, hogy épp az ő társaságát választották ki”.
A Pravdának azonban birtokában van egy olyan dokumentum, amely alátámasztja, hogy az Academia Istropolitana esetében Mikolaj személyesen ültetett be két embert abba a bizottságba, amely a „cimbora” cégét mondta ki a versenypályázat győztesének. A miniszter kirúgta a szakértőket, és helyükre titkárságának vezetőjét, Zuzana Vrškovát, valamint Stanislav Lužinskýt küldte. Az utóbbi ugyancsak egy zsolnai vállalkozó, mint Kováčik, s Mikolaj már korábban a minisztériumban alkalmazta. Létezik egy hivatalos feljegyzés is 2007 októberéből, s az is bizonyítja a Slota-párti tárcavezető és Kováčik „összefonódását”. A leirat szerint a vállalkozó Mikolajra hivatkozva intézte az „üzletet” az akadémián. „Janóval már megállapodtunk, gondoskodunk róla, hogy elégedett legyen, hogy támogasson bennünket, mi aztán már kiegyenlítünk mindent” – olvasható a feljegyzésben.
Marián Kováčik korábban az építőiparban vállalkozott, s a Consulting – Education nevű cégét csak 2007 nyarán hozta létre. Néhány hónappal később a teljesen ismeretlen kft. megnyerte az Academia Istropolitana versenypályázatát. A Pravda információi szerint a 12 millió koronás, azaz a 398 327 eurós tendert előbb az intézmény faliújságján hirdették meg, majd rövid ideig olvasható volt az interneten is. Mikolaj ezt nem cáfolta, de azt mondta, hogy mindenért az Academia Istropolitana akkori igazgatója, Alena Dušatková a felelős, akit később más ügyek miatt menesztett.
Az oktatási minisztérium titkolja, hogy az Academia Istropolitana 12 millió és az Állami Szakmai Művelődési Intézet 35 millió koronás megrendelésén kívül a Consulting – Education hol húz még hasznot az oktatási uniós pénzalapokból. Az utóbbi intézet által meghirdetett tender szövege sem található meg az interneten.

Felvidék Ma, Pravda, jag