Húsz évvel a berlini fal leomlása után pozitív a változások gazdasági mérlege – emelte ki a Die Presse című osztrák lap szombati száma a határnyitás 20. évfordulójáról megemlékező, pénteken véget ért bécsi konferencián elhangzottakból. A konzervatív napilap a felszólalók közül idézi mások mellett Inotai Andrást, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatóját. Az 1989-ben, a vasfüggöny két oldalán elterjedt utópiák közül nem mind teljesült ugyan, de sokan hajlamosak megfeledkezni arról, mennyi előnyt hozott számukra a rendszerváltás – mondta Inotai.
Az átmenet során hibák is történtek – vélte Brigita Schmögerová, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöke. A kezdeti szakaszban sok országban vakon hittek az átalakulás három pillérében: a privatizációban, a stabilizációban és a liberalizációban, s az állam és az állami intézmények lehetséges szerepéről kezdetben nem gondolkoztak el.
Az Ausztriával szomszédos országok gazdasági fellendülésében az osztrák vállalatoknak, mindenekelőtt a bankoknak is szerepük volt – állapítja meg a Die Presse. Csak az utóbbi hónapok fejleményeinek fényében tűnhet hátránynak az előny, amit a rendszerváltás hozott. Andreas Treichl, az Erste Bank igazgatótanácsának elnöke ugyanakkor azt mondta: egyetlen, Közép- és Kelet-Európában befektetett eurót sem bán.
Inotai szerint azonban a fellendülés után most a válság különösen mélyen érinti ezeket az országokat. A pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság mellett ideológiai válság is van, a protekcionizmus és a nacionalizmus új hulláma terjed – olvasható a Die Pressében.
Nacionalizmus veszélyezteti Európát címmel számolt be a kétnapos konferencia második napjáról a Kurier című osztrák lap. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke sikertörténetként értékelte az EU keleti bővítését, ugyanakkor növekvő veszélyt lát a nacionalizmusban és a protekcionizmusban. A bizottsági elnök szerint a szolidaritás most fontosabb, mint valaha – emelte ki a Kurier.
Idézte Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt is, aki arra hívta fel a figyelmet: Ausztria rengeteget profitált az EU keleti bővítéséből. Most azonban „hiányzik a tűz”, senki sem örül már az uniónak. Hiányzik egy „erős centrum” is, amely hajtóerőt jelentene, ahogy valamikor az euró vagy a keleti bővítés.

Felvidék Ma, MTI, jag