A Szlovák Statisztikai Hivatal a márciusi hónapban felmérést készített arról, hogy a családok anyagi helyzetét hogyan érinti a gazdasági válság. A felmérésben résztvevők több mint a fele úgy érzi, hogy hatással van a válság az anyagi helyzetükre.

A felmérésben 1170 személy vett részt, amelyből 51 százalék szerint jelentősen nehezítette az anyagi megélhetésüket a gazdasági recesszió. A megkérdezettek 45 százalékának nincs ilyen tapasztalata, még 4 százalék nem tudott megfelelő választ adni a feltett kérdésre. A válaszadók 62 százaléka szerint az euró januári bevezetése segített enyhíteni a válságot.
A felmérés szerint a válság legsúlyosabban a 40 és 49 év közötti, alacsony képzettségű magyar nemzetiségű állampolgárokat érinti. Ez valószínű annak tudható be, hogy többségük magyarországi gyárakban dolgozott, ahol az elmúlt időszakban nagy arányú létszámcsökkentést hajtottak végre. A recessziót legkevésbé a felsőfokú végzettségű és a pozsonyi régióban élők érzik meg. A válaszadók többsége a bizonytalan gazdasági helyzet miatt igyekszik csökkenteni kiadásait azzal, hogy nagyobb tételű vásárlásait elhalasztja. A felmérés továbbá arra is rámutat, hogy a válaszadók többsége a szolgáltatások, és az élelmiszerárak csökkenését várja az elkövetkező időszakban.

Felvidék Ma, pravda.sk, VZS