Az új típusú influenzavírus továbbra is terjed világszerte, különösen az Egyesült Államokban, ahol immár több a bizonyított eset, mint Mexikóban.
Szombaton megjelent a vírus Japánban, ahol rögtön három megbetegedést diagnosztizáltak: mindhárom személy az Egyesült Államokból érkezett. Szintén felkerült az új típusú influenzavírussal fertőzött országok listájára Ausztrália: itt az egészségügyi hatóságok az első bizonyított esetről számoltak be pénteken. Brazíliában pedig azt közölték: immár van egy olyan megbetegedésük, amikor a vírust nem külföldön kapta el valaki, hanem az országon belül, egy másik személyről terjedt át rá a kór. Kanadában pedig közölték: valóban az új típusú influenzavírussal függ össze egy 30-as éveiben járó nő halála. Ezzel Mexikó és az Egyesült Államok után Kanada lett a harmadik ország, ahol a kór halálos áldozatokat követelt.
Az Egyesült Államokban az egészségügyi hatóságok pénteken 1639 bizonyított influenzás esetről számoltak be, ami 743-mal több, mint az előző napi adat. Mexikóban viszont 1319 a bizonyított esetek száma. Ez utóbbi országban fokozatosan feloldják a korábban bevezetett elővigyázatossági intézkedéseket, így például hétfőn megkezdődik majd a tanítás az általános iskolákban. Ugyanakkor egy mexikói szövetségi államban, Jaliscóban a helyi hatóságok pénteken az országos tendenciával ellentétes intézkedést hoztak: három gyanús haláleset miatt elrendelték a kávézók, éttermek, stadionok és szórakozóhelyek bezárását.

Felvidék Ma, MTI, ddg