Robert Fico kormányfő, kétnapos gondolkodás után elfogadta a Szlovák Nemzeti Párt javaslatát, és ma a köztársasági elnök, Ivan Gašparovič kinevezte a Mezőgazdasági Minisztérium eddigi államtitkárát, Viliam Turskýt a környezetvédelmi tárca élére.
Eddig, Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter irányítja – ideiglenes jelleggel – a Környezetvédelmi Minisztériumot is.
Ján Chrbet miniszternek az emissziós kvóták eladásáról szóló szerződés tisztázatlansága miatt kellett távoznia posztjáról. A Szlovák Nemzeti Pártnak egy hetébe került hűséges nemzeti honfit lelni. Ján Mikolaj többször is kijelentette, hogy nagyon nehéz egy évre megfelelő embert találni, ráadásul a kvóták ügye túlságosan is a médiák érdeklődésének középpontjába került.

11:15
Viliam Turský, a törvényekben előírt kinevezési procedúra után átvette a környezetvédelmi minisztérium irányítását.
Slotának gratulálunk, sikerült egy újabb frontembert harcra fogni, aki – nem kétséges – a reszort élén a „főnök” elvárásai szerint fog küzdeni.

Felvidék Ma, ddg