Kétoldalú találkozókkal folytatja csütörtökön lengyelországi látogatását Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő a nap folyamán részt vesz és felszólalt a kommunizmus bukásának 20. évfordulója alkalmából rendezett lengyel állami megemlékezésen Krakkóban.

Bajnai Gordon reggel Donald Tusk lengyel, Jan Fischer cseh, illetve Borut Pahor szlovén miniszterelnökkel folytat rövid kétoldalú megbeszéléseket. A miniszterelnök szlovák kollégájával nem találkozik, mert Robert Fico még szerda este – a visegrádi országok csúcstalálkozója után – elutazott Lengyelországból.
A magyar kormányfő délelőtt részt vesz Krakkóban a waweli katedrálisban tartandó ünnepélyes Te deumon, majd az azt követő ünnepségen a királyi várban. A rendezvényen a kommunizmus alól 20 éve felszabadult uniós tagállamok kormányfői, illetve Lengyelország volt államfői és miniszterelnökei vesznek részt. Bajnai Gordon felszólalása előtt ünnepi beszédet mond Lech Walesa volt lengyel és Václav Havel volt cseh államfő is.
Lengyelországban 1989. június 4-én tartották meg az első, részben szabadnak tekinthető választásokat.

Felvidék Ma, MTI, ddg