Szoros rendőri védelmet kapnak a cseh kormányfő és a belügyminiszter családtagjai, mert a hatóságok olyan információk birtokába jutottak, hogy veszélynek vannak kitéve – közölték pénteken Prágában.
A Právo című baloldali napilap, amely elsőként hozta a hírt, úgy tudja: a csütörtökön bevezetett szigorú biztonsági intézkedések összefüggésben állnak azzal, hogy a rendőrség speciális egységei kedden házkutatást tartottak a neonáci Nemzeti Ellenállás szervezet vezetőinél, s mintegy 20 személyt előállítottak.
Öt embert előzetes letartóztatásba helyeztek, s a hatóságok büntetőeljárást indítottak ellenük náci propaganda terjesztésének vádjával. További öt személy ellen is büntetőeljárás indult, de ők szabadlábon védekezhetnek.
“Az egész (keddi) akció új célirányos támadás azon erők ellen, amelyek szembefordulnak a mai rendszerrel. A támadást a zsidó Jan Fischer kormánya irányítja” – állítja a Nemzeti Ellenállás honlapján megjelent közleményében.
Dana Fischerová, a kormányfő felesége pénteken délután azt mondta, hogy az intézkedés zsidó származásukkal van összefüggésben. “Igen, összefüggésben van a zsidó származással” – nyilatkozta Fischerová a lidovky.cz internetes hírportálnak egy fiát érintő kérdésre válaszolva.
Martin Pecina belügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva nem volt hajlandó megerősíteni, de nem is cáfolta, hogy a megszigorított védelem összefüggésbe hozható a keddi házkutatásokkal.
Pecina és Jan Fischer miniszterelnök egyaránt úgy nyilatkozott, hogy az eset nyugtalanítja őket. “Ha az ember olyan értesítést kap, hogy családtagjai veszélyben vannak – az én esetemben a 20 éves fiam – akkor az nem hagyja hidegen” – mondta újságíróknak Fischer. Pecinának két kiskorú gyermeke van.
A neonácik előállítása ellen Prágában, Brnóban, Karlový Varyban és legutóbb Ostravában is nyílt tiltakozások voltak. A szélsőségesek tiltakozó akcióinak kibontakozását a rendőrség minden esetben megakadályozta. Nagyobb incidensekre nem került sor.

Felvidék Ma, MTI, Kokes János, ddg