Bábelőadások, színjátékok és úgynevezett szerkesztett játékok szerepelnek a szlovákiai 34. Duna Menti Tavasz hivatalos versenyprogramjában, amely kedden kezdődött a kulcsátadó ünnepséggel, valamint az Iskolám és lakhelyem kulturális élete című gyermekrajz-kiállítás megnyitójával Dunaszerdahelyen. A gyermek báb- és színjátszó csoportok szlovákiai országos seregszemléjére mintegy ötven produkcióból válogatták össze a díjakért versengő darabokat. Az előválogató fesztiválokat Dél-Szlovákia magyarlakta városaiban tartották meg áprilisban és májusban. A péntekig tartó rendezvényen a részt vevő gyerekek a báb- és színielőadások után a Mesevárosban játszhatnak, miközben a színjátszók csoportvezetőit szakmai értékelések várják. Pénteken vendégcsoportok is bemutatkoznak a dunaszerdahelyi fesztiválon. Fellépnek a nyitrai, a tardosi színjátszók, és a Vajdaságból is érkezik egy társulat. Az idei rendezvényt a szekszárdi Holló együttes és a Nagyidai cigányok című előadás, valamint az eredményhirdetés és a díjkiosztás zárja.

Felvidék Ma, MTI