A fertőző betegségeket terjesztő kullancsokat már nem csupán egy erdei kirándulás során lehet „összeszedni”, elég, ha lesétálunk valamelyik városi parkba. Szakemberek ugyanis fokozott kullancsveszélyre hívják fel a figyelmet Pozsony és Kassa parkjaiban, de más városok zöld övezeteit is át szeretnék vizsgálni. Branislav Peťko parazitológus szerint Kassán például akár minden ötödik kullancs fertőzött lehet. A szakember szerint ezek a veszélyes vérszívók reagálnak a klímaváltozásra és előszeretettel húzódnak be az emberek által lakott területekre is. Pozsonyban hasonló a helyzet, főleg a lakótelepek mellett található erdős-parkos részeken figyeltek meg fertőzött kullancsokat a szakemberek. Peťko elmondta, hogy egy nemrégiben kezdődött projekt keretében Besztercebánya, Zsolna és Eperjes parkjait is átvizsgálják, de már most erős a szakemberek gyanúja, hogy hasonló eredményre jutnak majd, mint Pozsony és Kassa esetében.
A fertőzött kullancsok által terjesztett két leggyakoribb betegség az agyhártya-agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Mindkét betegséget évente mintegy 600-800 ember kapja meg Szlovákiában fertőzött kullancsok által. Mindkét betegség veszélyes lehet, ha időben nem fedezik fel. A szakemberek ezért arra figyelmeztetnek, hogy azoknak, akik gyakran járnak a természetbe, érdemes beoltatni magukat.

Felvidék Ma, ČTK, tt.