Magyar delegáció utazik szerdán Hágába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához a szlovák nyelvtörvény módosításának ügyében – mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden este az MTV Az Este című műsorában.
A tárcavezető szerint erős túlzás a szlovák kormányfő nyilatkozata az ügyben. “Holnap utazik egy magyar szakértői delegáció Hágába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához, aki felajánlotta, hogy üljünk le hármasban, üljünk le a szlovákokkal együtt. A szlovákok először nem válaszoltak, utána egy olyan furcsa cselt csináltak, hogy ma utazott oda egy szlovák delegáció, egy nappal előttünk” – mondta Balázs Péter. A miniszter hozzátette: Magyarország célja az volt, hogy a szlovákokkal közösen találjanak megoldást.

A keddi találkozó utáni szlovák nyilatkozat „lehet, hogy nagyon egyoldalú volt” – fogalmazott a miniszter. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter keddi sajtóértekezletén arról beszélt, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szerint a módosított szlovák államnyelvtörvény összhangban van az európai jogrenddel, a törvény által követett célok jogosak, s a bírságok is összhangban vannak az európai normákkal.

Felvidék Ma, MTV