A magyarság két évezrede ingázik Ázsia és Európa között. Nagy birodalmak igájába került, ugyanezen nagy birodalmak eltűntek azóta, mi maradtunk. Azok, akik voltunk, azok, akik leszünk. Sok-sok ezer kilométeren, milliónyi veszedelmen és kísértésen át vezetett minket a gondviselés, hogy választott népeként elfoglaljuk és megőrizzük a Kárpát-medencét, írja Szaniszló Ferenc a Magyar Hírlapban. Mehettünk volna tovább, ránézésre szerencsésebb, gazdagabb tájakra, hiszen a mi nyilainktól rettegett Európa. De nekünk ez a föld adatott. Ide tértünk meg, ide tértünk vissza, valahányszor elkalandoztunk gondolatban és gyakorlatban. És e földet kell megtartanunk. Minden magyar küldetése ez. Ezért nem bírnak velünk ellenségeink. Ezért nem tudnak kiüldözni minket a szent földről. Mi, magyarok vagyunk hordozói és őrzői a titoknak. Küldetésre választottak. Magyarok. Ha tudunk róla, ha nem. Génjeinkben, vérünkben, gondolatainkban munkál a szerep. Ami nekünk íratott.

A határok eltűnése szép és hasznos dolog, de kevés. Ettől még a határok nem szűnnek meg, csak átalakulnak. És nemzeti céljaink csak még inkább elmismásolódnak. Bármilyen különös, de ma Európában egyetlen állam érti csak meg nemzeti gondjainkat, panaszainkat: Oroszország. Rokon lelkek lettünk, amióta nem vagyunk – szerencsére – határosak. Más körülmények között ugyan, de az orosz is elvesztette történelmi, hagyományos területeit, nemzetrészeit. Mást ne említsek: Kijevet, ahol az orosz államiság született s virult évszázadokig. Vagy a Fekete-tenger nagyobb részét, a Krím-félszigetet, a mai Kelet-Ukrajnát, amelyet az ukrán származású Hruscsov passzolt át, de ki gondolta volna akkor, hogy ez lesz belőle? Mármint hogy a belső határ egy szép – kinek csúnya – napon államhatárrá, esetleg frontvonallá válik.

Az utódállamokban oroszok milliói élnek. Autonómiájuk nincs, bűnhődnek a múltért, bár abban akkor ukránok, észtek, litvánok, grúzok, tadzsikok és mások éppúgy segédkeztek. Kollaboráltak szép számmal a szovjet rezsimmel, nem volt mindenki ellenálló.

Oroszországot is a régi határok visszaállításának szándékával vádolják. És igaz orosz visszasírja valóban régi, ezerkétszáz éves országát. Mint igaz magyar a magáét. A történelem bizarr fordulataként nekünk Oroszország ma – bár ellenfelünk, ellenségünk, hajdani rosszakarónk – az egyetlen szövetségesünk Európában. Nincs más, aki nemzeti céljainkat értené, támogatná. Csodálkozunk? Hiszen annak idején alig szabadult fel országunk az oszmán iga alól, máris visszasírtuk a felszabadító Habsburg-iga miatt. Thököly, Zrínyi Ilona, majd Rákóczi és társai, később Kossuthék a töröknél nyertek menedéket. Európa elől.

A törökök másfél évszázad alatt alighanem nagyobb kárt okoztak nekünk, mint az oroszok pár évtizede, mert a török időkben veszett el államiságunk, népességünk, hogy sosem tudtuk már pótolni, pedig Mátyás korában Angliát is megelőztük. Trianon Moháccsal kezdődött. Mégis megbocsátottunk a töröknek, sőt cimborálunk, szövetséges társak vagyunk. Szulejmán szultánnak emlékművet állítottunk. Bár erről nem kérdeztük meg Zrínyi Miklóst és a szigetvári hősöket…

Az oroszok még sokáig zsarolópotenciállal rendelkeznek: gázzal, kőolajjal, rakétákkal. Mögöttük – őket is Nyugatra taszítva, mint egykor minket a besenyők – nyomakszik Kína, a majdani új világrend óriása. És India. És a többiek. És az ősi amerikai civilizációk: inkák, maják, aztékok kései leszármazottai. Mi ázsiaiak. Mert azok maradtunk Európában – társtalanul, barátok nélkül. Csak szövetséges ellenfeleink vannak. Ideig-óráig. Ki kellene használnunk ázsiai eredetünket, keleti rokon lelkületünket.

Három – egykor Ázsiából elvándorolt, kiűzött – nép: a magyarság, valamint a magyarrá vált vagy váló cigányság és zsidóság inkább összefogna, mint hagyná magát a liberális, szocialista métely által mérgezni, megosztani, egymás ellen uszítani.

Ha összeadnánk pozitív energiáinkat, csodákra lennénk képesek. Így, ha hagyjuk, hogy megosszanak, összeugrasszanak, legyöngülünk – közös ellenségeink örömére, akik a különleges kisugárzású, hatalmas édesvíz- és földgáztartalékokkal, nagyon jó termőfölddel és ritka ivóvízkinccsel, sőt gáz- és kőolajtartalékokkal rendelkező Kárpát-medencére pályáznak. Mindannyiunk helyére: magyaréra, cigányéra és zsidóéra is.

A világ Ázsiába tolódik el. Ott is van: ha ránézünk a térképre, Európa csupán a hatalmas Ázsia nyugati végvidéke – néhány pöttyel az óceánon. Az Üveghegyektől az Óperenciás-tengerig. A mi szkíta ingajárásunk élettere.

Szaniszló Ferenc, Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikk:
Ingázó szkíták – a Magyar Hírlap cikke, 1.rész