A cseh hírügynökség több politikai elemzővel értékelte az elmúlt három év kormányzati ciklusát, akik rámutattak a reformok helyett a korrupcióra, a kisebbségekkel szembeni viszony romlására, illetve az ország külpolitikai elszigetelődésére.

Még három évvel ezelőtt a SMER választási szlogenjében szerepelt a korrupció elleni fellépés, ez a politikai gyakorlatban nem valósult meg. A korrupció súlyos probléma a közép-kelet európai országok körében, amely területen a szakértők szerint Szlovákia sem javított saját háza táján.Szerintük a javulással ellentétben romlott a helyzet, hiszen folyamatosan egyre több botrány övezi a minisztériumok munkáját. Ezenkívül az SNS pénzügyi botrányai mellett még ennél is jobban árt az ország kisebbségi jogainak figyelmen kívül hagyása. Szerintük a kormány magyarellenességének legsúlyosabb gyakorlati megvalósulása az elfogadott nyelvtörvény, amely még tovább rontja Magyarország és Szlovákia viszonyát. Arra is rámutatnak, hogy az adott kormányzati ciklus homályos külpolitikai lépéseket tett az elmúlt időszakban, amellyel még inkább elszigetelik az országot a nemzetközi világ előtt. Az EU és a NATO tagság ellenére nem tagokkal, hanem az ezekkel ellentétes országokkal ápolnak kapcsolatot. Ezért kerülhetett sor Fico Líbiai látogatásra, illetve a kubai nagykövetség kommunista forradalom emlékére tartott ünnepségének részvételére. A belpolitikai lépéseik kapcsán megjegyzik, hogy tettek helyett sokkal inkább gesztusok valósultak csak meg. Az egészségügy, oktatásügy és a jog területén nem indítottak el nagyarányú reformokat, illetve amit elindítottak, azok is csak hosszú távon lehetnek eredményesek, így azok hatása kétséges. Ráadásul adott szférában dolgozók felé sem biztosítottak megfelelő szintű anyagi kompenzációt, annak ellenére, hogy az előző évek gazdasági növekedése ezt lehetővé tette volna. Robert Fico vezette kormány milliókat költ arra,hogy népszerűségét fenntartsa a nyugdíjasok és a nagycsaládosok körében, ugyanakkor ennek gátat szabhat a pénzügyi források elapadása. Ha bár szerintük jelenleg ezzel nem foglalkozik a kormány még tovább növelve a költségvetési hiányt, ez a taktika nem fog kitartani 2010 őszéig. A következő év végéig ráadásul továbbra sem várható semmilyen gazdasági vagy társadalmi reform, hiszen ha erős gazdasági növekedés mellett ez nem valósult meg, akkor valószínű, hogy gazdasági recesszióban még inkább nem fog.

Felvidék Ma, sme.sk, VZS