A XX. század harmincas éveiben abszolút reális lett volna a
területi autonómia., addig napjainkban nem. A személyi autonómia azonban reális. Annyira reális, hogy ahhoz az ország közigazgatási felosztásának a megváltoztatására sem lenne szükség” – fejtette ki a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke abban az interjúban, amelyet  a SITA hírügynökségnek adott.

Duray szerint a személyi autonómia bizonyos területhez kötődik, s
egyáltalán nem új találmány. “Két párhuzamos megoldás létezik. Az egyik megoldás a választott szervek létrehozása, a másik ezen szervek felruházása jogkörökkel, amelyek megegyezés alapján vannak meghatározva. A személyi autonómia országos szervét az
összes szlovákiai magyar alakítja ki.Azok a szervek, amelyek kisebb közigazgatási egységekben vannak megválasztva, az adott területhez tartoznak” – magyarázta az MKP alelnöke, aki szerint a személyi autonómia megvalósítható, mert adottak annak feltételei Szlovákia jogrendjébe is beilleszthető. Ahhoz ,hogy gyakorlatban megvalósuljon szükséges a parlament jóváhagyása, amely rendszer működését az alkotmány kell hogy garantálja.
Az MKP alelnöke azt látja, pártbéli kollégái tartanak attól, hogy konkrét javaslatokkal álljanak elő az autonómiával kapcsolatban, mivel eddig valamennyi ilyen javaslatuk nagyon kemény ellenállásba ütközött. „Akit párszor megütöttek, már fél a következő ütéstől“ – tette hozzá.

Felvidék Ma, sme.sk , VZS