Csallóközi és mátyusföldi pillanatképek a meghiúsult Sólyom-látogatás után, az államnyelvtörvény bevezetése előtt. Szilvássy József dél-szlovákiai körútjának tudósítása a Népszabadságban.
Amit mondtam, megírhatja, mert sajnos igaz, de név nélkül, mert ebben a zűrös helyzetben még valakivel összeakad a bajszom, meg a munkahelyemről is kirúghatnak – emeli meg a hangját a markos kőműves, aki röviddel ezelőtt a diószegi kávézóban arról panaszkodott, hogy még nem is hatályos a módosított államnyelvtörvény, de az előszele már érződik. Pozsonyi munkahelyén a főnöke megtiltotta, hogy magyarul beszéljenek. Állítólag azért, mert a szlovák szakik nem értik, miről dumálnak az öccsével, aki ugyanazon az építkezésen ács. – Érdekes, eddig ez nem bántotta őket. Ha Slota meg a Fico sokáig garázdálkodik, akkor nemsokára már csak odahaza beszélhetünk félelem nélkül az anyanyelvünkön – sziszegi keserűen.
Nem hajlandó fényképezőgép elé állni a Győrhöz közeli Nagymegyeren vegyes házasságban élő, szlovák nemzetiségű asszony sem. – Az édesapám nagytapolcsányi, én már itt születtem, a férjem magyar, öt gyermekünk kétnyelvű, a nagyobbak már angolul is jól pötyögnek. Jómagam idestova harminc éve dolgozom nővérként a fogyatékkal élő gyermekek intézetében. Kolléganőim többsége magyar, az orvosok között viszont elég sok a szlovák.
A gyerkőcök szinte az ország valamennyi régiójából érkeztek. Úgy szólunk hozzájuk, amilyen az anyanyelvük. Ezen a nyelvtörvény sem fog változtatni. Másként cselekedni embertelenség! – mondja határozottan, de aztán ismét megrázza a fejét: – Nem szeretném, ha megjelenne a nevem, mert utálom a politikát, a sok hazugságot meg a gyűlölködést – rebegi.
Az alistáli Rácz Edit még mindig a meghiúsult Sólyom-látogatás miatt füstölög: – Felháborító, hogy ezt meg merték tenni. Lejáratták magukat az egész világ előtt. A politikusaink hetekkel korábban tudták, hogy Révkomáromba készül az elnök, s ha nem akarták, hogy eljöjjön, akkor azt másként kellett volna elintézniük – sistergi. Hasonló véleményen van az egyházgellei Nagy Sándor is: – Nincs ésszerű magyarázat arra, amit műveltek. Nem értem, hogy ez a szlovák kormány miért provokálja a magyarokat, miért nem lehetünk meg nyugodtan egymás mellett?
Csiba János királyfiakarcsai (Královicové Kracany) polgármester már szeptember 1-jére gondol, amikor hatályos lesz az államnyelvtörvény. – A jogszabály szerint az emlékműveken is kötelező a kétnyelvű felirat. Ráadásul első helyen a szlováknak kell szerepelnie. Felháborító lenne, ha ennek a rosszindulatú rendelkezésnek visszamenőleges hatálya is lenne. Évekkel ezelőtt falunkban Szent István-szobrot és Petőfi-emléktáblát avattunk, első helyen a magyar felirattal, alatta kisebb betűkkel szlovákul tüntettük fel ugyanazt a szöveget.Most mit tegyünk? Újabb véséssel rongáljuk meg az alkotásokat? Hát micsoda ország ez? – tárja szét a karját. Ő is ugyanazzal a mondattal fejezi be, mint a legtöbben: – Ott leszünk a szeptember elsejére meghirdetett dunaszerdahelyi tüntetésen, mert ezzel a nyelvtörvénnyel betelt a keserű pohár!
Gondterhelten fogad Tóth Tibor, a révkomáromi Jókai Színház igazgatója is, aki a társulati ülést tartott. – Fenntartónk, a Nyitra megyei önkormányzat 33 ezer euróval csökkentette idei támogatásunkat.Költségeink viszont a magyarok megfélemlítésére kitalált nyelvtörvénnyel tovább nőnek. Bérlethirdetéseinket és minden kiadványunkat ezentúl két nyelven kell megjelentetnünk. Mert egy óriásplakáton zsúfolt lenne a szöveg. Ezért kell szlovákot is rendelni, miközben a közönségünk szinte kizárólag hazai magyar vagy magyarországi. Eddig elég volt néhány magyarázó szlovák mondat, most mindent kétnyelvűen kell közölnünk. Több ezer eurót dobunk ki, de mást nem tehetünk, mert nyilván nálunk is fognak szimatolni a nyelvrendőrök, s az ötezer eurós pénzbírság bizony nagy érvágás lenne.
Lubomír Banic szlovák, gyakorlatilag viszont kisebbségi, mert a több mint nyolcvan százalékban magyar ajkú Dunaszerdahelyen él. Műfordító és újságíró, a Csallóköz regionális hetilap szlovák mellékletének szerkesztője. Felháborodik, amikor megemlítem neki, hogy Robert Fico szerint elsősorban a déli régiókban élő szlovákok érdekében szigorították az államnyelvtörvényt, nehogy már rákényszerüljenek a magyar nyelv elsajátítására. – Ostobaság! – vágja rá.Aztán elmeséli, hogy nagyszombati származású édesapját 1963-ban nevezték ki a dunaszerdahelyi konzervgyár gazdasági igazgatójának. Szülei akkor költöztek a jórészt magyarok lakta régióba. – Apám sosem tanult meg magyarul, de a haja szála sem görbült emiatt. Én az utcán, a játszópajtásaimtól tanultam meg az ő anyanyelvüket, pedig senki sem kényszerített rá. Saját családi példámmal igazolom, hogy semmilyen hátrány sem éri azt az itteni szlovákot, aki nem tud magyarul. Minden tájékoztatás kétnyelvű, nincs olyan hivatal vagy üzlet, ahol ne tudnának szlovákul. Aki mást állít, az hazudik, nyilvánvaló politikai megfontolásból. Az meg teljesen természetes, hogy Dunaszerdahelyen jóval gyakrabban hallani a magyart, mint a szlovákot – hangsúlyozza.
Burián Lászlót néhány napja nemzeti ünnepünk alkalmából tüntették ki Budapesten a Kisebbségekért Díjjal. A nyolcvanas éveiben járó, mégis agilis párkányi római katolikus esperes több mint hat évtizeddel ezelőtt önként követte a Csehországba deportált szlovákiai magyar híveit. Nem sokkal később bejárta a földi poklot, mert a kommunista rezsim pribékjei megkínozták, évekre bebörtönözték. Keserveset sóhajt, amikor a mai dél-szlovákiai állapotokról kérdem.A rendszerváltás heteiben sosem gondoltam volna, hogy ide jutunk. Ismét aggodalmat érzek híveim szavaiban és lelkében. Naponta mondom nekik és másoknak, hogy nem igazi szlovák és keresztény, aki gyűlölködik. Ugyanez érvényes a magyarokra is. Imáimban pedig Babitscsal sóhajtom, hogy legyen vége már, legyen béke már a két szomszédnemzet között.
Felvidék Ma, nol.hu
