Vladimír Palko volt belügyminiszter szerint statisztikát kellene vezetni azokról a bűncselekményekről, amelyeket romák követnek el Szlovákiában. A Szlovákiai Konzervatív Demokraták (KDS) pártjának ötletét hevesen bírálta Alexander Patkoló, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) vezetője.
A volt belügyminiszter szerint az állam nem hunyhat szemet afelett, hogy egyre több bűncselekményt követnek el romák egyes településeken. Palko szerint a helyi lakosok cigánybűnözésről beszélnek és nem csak a szélsőségesek.

Patkoló furcsállja Palko kijelentését. Szerinte csak azért hozakodott elő ezzel a kezdeményezéssel a KDS, mert nincs más tennivalója. Figyelmeztetett arra is, hogy még Pittner belügyminiszter tiltotta meg a rendőrségnek, hogy bármiféle statisztikát is vezessen a roma polgárokkal szemben.

Felvidék Ma