Hiányoznak a szlovák szállodákból a magyar turisták, a statisztikai hivatal adatai szerint a magyar turisták száma az első félévben közel 40 százalékkal csökkent: 52 ezerről 32 ezerre, olvasható a Napi Gazdaságban. Télen is jóval kevesebb magyar síelt Szlovákiában, a szállodások tragédiáról beszélnek, hiszen több tátrai hotelben a magyar vendégek foglalták le a szobák jelentős részét. Év elején a gyenge forint és az erős euró, majd a gazdasági válság nyirbálta meg a Szlovákiába látogató magyarok számát, később pedig a pattanásig feszült szlovák-magyar viszony.

A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) a magyar turistakártyában bízik, amely árengedményekkel próbálja elérni, hogy a magyarok ott töltsék téli szabadságukat. Az akciót a Magyar Természetbarát Szövetséggel készítették elő, és már több tucatnyi üdülőközpont, szálloda és aquapark csatlakozott hozzá.
Napi Gazdaság, Felvidék Ma