A Hospodárske noviny gazdasági napilapban olvasható, hogy Szlovákiában az árak augusztusban mindössze fél százalékkal növekedtek, így az infláció a Statisztikai Hivatal adatai alapján elérte eddigi legalacsonyabb értékét, a 0,5%-ot. Jó hír a fogyasztóknak, hogy az árnövekedés a következő hónapokban még jobban lelassulhat.

Az infláció lassulása tovább folytatódott augusztusban is, amikor az árak az eddigi leglassabb tempóban növekedtek. „Továbbra is nő a munkanélküliség, ami csökkenti a kereslet mértékét. A pénzérték erősödése a régiókban lelassult, igy az árak mértékét nagyban befolyásolja a külföldi konkurencia is,” – nyilatkozta a lapnak Eduard Hagara, az ING Bank analitikusa. A Postabank elemzője, Eva Sadovská szerint a szlovákok többet spórolnak és átértékelik vásárlásaikat. „Így nem keletkezik keresleti többlet, ami a jóléti időkben az áruk és szolgáltatások értékét feljebb nyomja”, teszi hozzá.

Ez a rekord az elemzők szerint nem volt az utolsó és az infláció mértéke még jobban megközelítheti a nulla értéket. „Az élelmiszerek ára több mint valószínű, hogy a jó termésnek is köszönhetően nem fog növekedni és az energiaárak fejlődése alapján egyelőre nem feltételezhető nagymértékű előállítási kiadások növekedése. Ezért feltételezzük, hogy az infláció az elkövetkező hónapokban is rekordmértékben csökkenhet,” mondja Hagara. Szeptemberben szerinte az infláció mértéke elérheti akár a 0,2%-os értéket.
Szlovákiában az árak az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat szerint augusztusban valamivel lassabban növekedtek, mint az Európai Unió többi államában, ahol átlagosan 0,6%-kal nőttek évi mértékben. Azokban az államokban, ahol az egységes európai pénzzel fizetnek viszont a 0,2%-os deflációs értéket érték el.
„Ha a többi európai gazdaság árfejlődését nézzük, megállapíthatjuk, hogy az évközi árcsökkenés júliussal összehasonlítva a legtöbb államban mérsékeltebb volt,”mondja Eva Sadovská

Felvidék M, -npe-