Tibet legfőbb lelki vezetője, a Dalai Láma szeptember 8-án Szlovákiába érkezett a Ján Langoš Alapítvány meghívásának eleget téve.
Tchajwanból Münchenen keresztül magánrepülőgépen érkezett Pozsonyba. Ma a TA3 televíziónak adott interjút, és több programot nem vállalt, mert fél öttől minden nap meditál.
Holnap Pozsony város polgármestere, Andrej Ďurkovský fogadja őt, ezután kerül sor a Hviezdoslav Színházban a Ján Langoš-díj átadására, amelyet az emberi jogok védelme érdekében kifejtett munkásságáért ítélt neki oda a Ján Langoš Alapítvány. Őszentsége mellett a demokratikus változásokért folyó küzdelem másik élharcosa, Fedor Gál is most lesz kitüntetve ezzel a díjjal.
Másfél órás pihenő után találkozik a szlovákiai ellenzéki pártok vezetőivel, köztük Csáky Pállal, az MKP elnökével.
A Pasienky sportcsarnokban délután 14 órakor tart előadást a nagyközönségnek. Programjában szerepel még egy találkozó azokkal a kínai aktivistákkal, akiknek a kínai elnök pozsonyi látogatása idején a szlovák hivatalok nem engedélyezték a véleményük kinyilvánítását, betiltották a tiltakozó akciójukat.A Dalai Láma csütörtökön repül el Prágába, ahol a Václav Havel által szervezett konferencián vesz részt.
A mostani látogatását megelőzően 2000-ben járt Pozsonyban a tibeti lelki vezető.
A három legfőbb közjogi méltóság közül, éppen úgy, ahogy kilenc évvel ezelőtt, most sem találkozik vele senki. A hivatalos magyarázat az, hogy a Fico-kormány – Čaplovič szavai szerint – az egységes Kínát ismeri el és a szlovák kormány legfőbb partnere a Kínai Népköztársaság. Čaplovič elődje, Csáky Pál kilenc évvel ezelőtt fogadta a Dalai Lámát, de sem a parlament elnöke, sem az államfő, sem pedig a miniszterelnök nem találkozott vele.
A Dalai Lámával való találkozón ezúttal már ott lesz Dzurinda, sőt a nemrégiben alakult Most-Híd vezetője, Bugár Béla is jelezte részvételét.
A közép-európai térségben egyébként tavaly járt utoljára Őszentsége, mégpedig Csehországban. Az akkori látogatás során viszont fogadta őt, hacsak egy órára is, az akkori cseh miniszterelnök, Mirek Topolánek.

Felvidék Ma, Sme