A jövőre esedékes szlovákiai parlamenti választások jegyében tartotta kongresszusát múlt szombaton a Magyar Koalíció Pártja. Az alakulatnak most már a magyarokat és szlovákokat tömörítő Híd – Most párttal is meg kell küzdenie. A kongresszus vendégeként Orbán Viktor letette a voksát Csáky Pálék mellett. A maihoz hasonló nehéz helyzetben fennállásának 11 éve alatt – ebből nyolcat kormányon – még nem volt a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete. A Csáky Pál vezette Magyar Koalíció Pártjának az erősödő szlovák nacionalizmus mellett az idei választáson először egykori párttársával is meg kell majd mérkőznie. Bugár Béla, az MKP leváltott elnöke ugyanis nyáron Híd – Most néven pártot alapított. Orbán Viktor jelenléte az MKP kongresszusán ugyanakkor egyértelműen kifejezte, hogy a Fidesz elnöke kit támogat a felvidéki pártok közül. Orbán a küldöttek előtt kijelentette: ha pártja jövőre bizalmat kap a magyarországi választóktól, akkor hozzáfog a Kárpát-medencei magyarság közös jövőjének megtervezéséhez, új alapokra helyezve a magyar-szlovák viszonyt.

Kérdés, hogy az MKP lesz-e olyan helyzetben, hogy ebben segítse a Fideszt. Míg a rimaszombati kongresszuson vastapssal ünnepelték a kormányzásra készülő Orbánt, az MKP előtt, hogy a 2010 júniusában esedékes parlamenti választásokon a pozsonyi kabinet részese legyen, hosszabb és göröngyösebb az út. Az MKP-nak két lehetősége van: vagy felőrlődik a folyamatos iszapbirkózásban, vagyis állandó vetélkedés lesz a Híddal, hogy melyik párt hány százalékot tud kihasítani a felvidéki magyarságból, vagy a másik lehetőség: a Híd, elveszítve magyar jellegét, lehetőséget ad az MKP-nak, hogy az maradjon meg egyetlen magyar pártként.

A szlovák politikai palettán négy éve Robert Fico kormányfő baloldali pártja, az Irány (Smer) az egyeduralkodó. Stabilan 40 százalék körüli népszerűségnek örvend, miközben két koalíciós partnere, a szélsőjobbos Ján Slota fémjelezte Szlovák Nemzeti Párt nyolc százalékon, Vladimír Mečiar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma pedig az ötszázalékos parlamenti küszöbön mozog, mindkettő folyamatosan zsugorodva. Az ellenzéki pártok közül a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt 13-15 százalékon, a Kereszténydemokrata Mozgalom 9-11 százalékon, az MKP pedig hat százalékon áll. A Bugár Béla vezette Híd – Most rakétarajtot vett, és alakulása után négy hónappal a felmérések szerint időnként már az ötszázalékos parlamenti küszöb fölött található.

Hacsak nem történik csoda, a következő kormányt ismét Robert Fico alakíthatja majd. Neki viszont külpolitikai okok miatt egyre kényelmetlenebbé válnak nagyhangú koalíciós partnerei, nem is beszélve azok korrupciós ügyeiről. Ezért a következő ciklusra szívesen lecserélné őket. Ficóék azonban koalíciós kényszerben vannak, mert nagy valószínűséggel egyedül nem lesznek képesek kormányt alakítani. Leendő partnerként szóba jött a magyarokat és szlovákokat is tömörítő Híd – Most, mely az együttműködés pártjaként határozza meg magát.

Bugárékkal Fico afféle fügefalevélként a Szlovákiában uralkodó demokráciadeficitét is eltakarhatná. Ehhez viszont az kell, hogy a Híd átlépje az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Ugyanezt a szerepet akár az MKP is eljátszhatja; Csáky Pálék ugyanakkor – legalábbis jelenlegi nyilatkozataik szerint – nem akarnak egy kormányban lenni a Híddal, mert árulónak tartják a szakadárokat. Az erőfelmérés mindenesetre már most elkezdődött, mivel november 14-én megyei választásokat tartanak Szlovákiában.

ORBÁN VIKTORRAL IJESZTGETNEK

Ha van ember, aki szlovákiai látogatásaival még Sólyom Lászlónál is nagyobb hisztéria kiváltására képes, az Orbán Viktor. Az újságok “Csáky Orbánnal provokál” szalagcímekkel jelentek meg, de a rémület a múlt szombati kongresszus utáni cikkekben sem lankadt. Orbán személye a szlovákok nagy része előtt eleve démonizált; azt a politikust látják benne, aki az autonómiára vonatkozó összmagyar erőfeszítéseket készíti elő.

A szlovák-magyar viszony hiszterizálása leginkább a magyarokkal szembeni szlovák fóbiából, viszonylag rövid történelmükből, illetve jól átgondolt politikai számításból ered. A magyar kártya hatékony fegyver, és ezt a szlovák politikusok ki is használják. De az Orbán-látogatásnak felvidéki magyar szempontból van pozitív politikai hozadéka is. Csáky Pál például végigjárhatta a vasárnapi televíziós vitaműsorokat, s szinte az egész szlovák sajtóban kifejthette álláspontját. Ez egy választási kampányban nem akármilyen lehetőség.

Felvidék Ma, Heti Válasz-B. Szabó Eszter