Ötmillió fiatal keres állást Európában, és egyre borúsabbak a kilátásaik. Nagyon kevés az olyan munkahely, ahová kezdőket is felvesznek. Bár a szakértők szerint már a válság vége felé közeledünk, a krízis leghétköznapibb és legsúlyosabb hatása, a munkanélküliség növekedése még mindig érzékelhető. A legfrissebb adatok szerint az Európai Unió egészében 9,2 százalékos a munkanélküliség, tudhatjuk meg a Magyar Rádió brüsszeli tudósítójától. A fiatalok helyzetét vizsgáló utolsó felmérés szerint a 16-24 éves korosztályon belül drámai módon nőtt az állástalanok aránya. Tavaly az év első felében 14,6 százalék volt a munkanélküli fiatalok aránya az Unió egészében, idén, ugyanebben az időszakban már 18,3 százalék. Vagyis egy év alatt egymillióval nőtt, és 2009-ben elérte az ötmilliót az Unión belüli fiatal munkakeresők száma.

A legmeredekebb növekedést – 10-ről 25 százalékra – a balti államokban regisztrálták. A fiatal munkanélküliek aránya Spanyolországban a legmagasabb, 33 százalékkal, és Hollandiában a legalacsonyabb, 6 százalékkal. Magyarországon egy év alatt 20,4 százalékról 24 százalékra emelkedett a 16-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája.
MR,Keleti Miklós (Brüsszel), Felvidék Ma