A sárospataki Szent Erzsébet Út Alapítvány és a kassai Gótikus Utak Gyöngye Alapítvány pályázati forrásokból arra vállalkozott, hogy egy Szent Erzsébet Zarándokúttal köti össze a két várost. Az új, Sárospatak és Kassa közé tervezett zarándokút egyszerre próbál majd vallásos lelki élményt nyújtani az arra vállalkozóknak, miközben a szervezői arra is számítanak, hogy az egyben turisztikai, vidékfejlesztési és kulturális lehetőségeket is nyújt azoknak a falvaknak, amelyeket érint.

A 2011. tavaszáig tartó program első szakaszában a szervezők felmérik azokat a helyszíneket, településeket, amelyeket a két város közt az útvonal érinthet, és a vallásos, kulturális élmények mellett biztosíthatják a gyalogos és autós zarándokok szálláshelyét, pihenését is, valamint felveszik a kapcsolatot azokkal a helyi emberekkel (pl. turisztikai szakemberek, szállásadók, vendéglősök), akik a munkájukkal biztosítani tudják a zarándokút hosszú távú működését: azaz azt, hogy az útra vállalkozók egyszerre érezhessék és tapasztalhassák meg a zarándok lét lelkiséget építő magányát és közösségmegtartó, gondoskodó erejét.

Felvidék Ma, Szent Erzsébet Út Alapítvány