2009. június 30-án a Szlovák Köztársaság parlamentje módosította az államnyelvről szóló törvényt, mely lépés kiváltotta Szlovákia lakosságának mintegy 10 százalékát kitevő magyar kisebbség tiltakozását, írja a gondola.hu portál. Az elemző írás – a témában eddig született cikkektől eltérően – a lehetséges következményekre is kitér. A törvénymódosítás következtében az Európa Unió két új tagállama Magyarország és Szlovákia között kirobbant vita hevessége készületlenül érte az Unió intézményeit, melyek alkalmatlannak bizonyultak a kérdés rendezésére. Az államnyelvtörvény módosításában kicsúcsosodó magyarellenes politika elidegenítheti a félmilliós magyar kisebbséget a fiatal szlovák államtól és arra ösztönözheti őket, hogy a schengeni egyezménnyel az átjárhatóvá vált határ túloldalán fekvő Magyarország felé orientálódjanak.
A szlovák államnyelvről szóló törvényt eredetileg a Mečiar-kormány fogadta el 1995-ben. A Dzurinda kabinet – melynek része volt a Magyar Koalíció Pártja is – 1999-ben úgy módosította a törvényt, hogy kivette belőle a szankciókat tartalmazó paragrafust, ezáltal mintegy hibernálta az egész jogszabályt. A 2009. évi újabb módosítás lényege éppen a szankciós rész visszaállítása, mely lépéssel a Fico-kormány újjáélesztette ezt az addig szunnyadó jogszabályt. A törvény a szabályozást kiterjeszti a hivatalos nyelvhasználatról a nyilvános nyelvhasználat területeire, a közlekedési vállalatoktól a koncerteken át a kórházakig, és még sok más területre. A törvény egyes területeken kötelezővé és kizárólagossá teszi a szlovák nyelv használatát, még akkor is, ha mindkét fél magyar anyanyelvű. A törvény számos rendelkezésében olyan megfogalmazást használ, mely a szlovák nyelv „magasabbrendűségét” fejezi ki más nyelvek felett. Mindezeket rendkívül nagy bírságokkal támasztja alá, melyek 100-tól 5000 euróig mozoghatnak.
Ahogy arra egyes szlovák ellenzéki politikusok és független szlovák elemzők is rámutatnak, a szlovák államnyelvtörvény valójában fölösleges, hiszen Szlovákiában mindenki – a magyar kisebbséghez tartozók is – beszélnek annyira szlovákul, amennyire az munkájukhoz szükséges. Ilyen törvényeket az újonnan függetlenné vált államokban szoktak hozni a korábbi domináns, hivatalos nyelv visszaszorítása érdekében, például a Baltikumban. Ennek megfelelően Szlovákiában a cseh nyelvvel szemben kellett volna megerősíteni a szlovák nyelvet. A cseh nyelvvel azonban az államnyelvtörvény éppen kivételt tesz az úgynevezett „érthetőségi kritériumra” hivatkozva. A szlovák kormánypolitikusok számos nyilatkozatban tették egyértelművé, hogy a törvény valójában a magyar kisebbség ellen irányul. Ivan Gasparovic államelnök a törvény aláírását azzal indokolta, hogy a törvény megszünteti a szlovák nyelvűek diszkriminációját Dél-Szlovákiában, ahol a magyar kisebbség él. Ezzel a kijelentésével a szlovák elnök hasonló útra tévedt, mint Slobodan Milošević néhai szerb elnök, aki a szerbek Jugoszlávián belüli állítólagos elnyomása ellen hirdetett harcot az 1980-as években, mely harc végül Jugoszlávia széteséséhez vezetett.
Robert Fico szlovák miniszterelnök – akinek pártja, a Smer az Európai Szocialisták megbecsült tagja – a törvény módosításával a kisebbik koalíciós partner – a zsidó-, cigány- és magyarellenes kirohanásairól elhíresült – Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) programját hajtja végre. Fico célja a törvénymódosítással valójában az, hogy baloldali pártja számára biztosítsa a nacionalista szlovák szavazók szavazatát a közelgő 2010-es választásokon és így egymaga érjen el több mint 50%-ot. Az SNS párti miniszterek korrupciós ügyei, például a környezetvédelmi miniszter által áron alul eladott szlovák széndioxid-kvóta, lehetővé teszi Fico számára az SNS „leszalámizását.” Mindeközben az államnyelvtörvény körüli nemzeti retorikával megnyerheti magának az SNS szavazókat és nem mellékesen elterelheti a figyelmet a Szlovákiát is elérő gazdasági válságról.
A szlovákiai magyar közösséget válságos pillanatában érte az államnyelvtörvény módosítása. A parlamenti döntés előtti napokban szakadt ki a Magyar Koalíció Pártjából a Bugár Béla vezette liberális irányzat, mely az újonnan alapított kétnyelvű Most-Híd párttal megpróbált nyitni a szlovák nyelvű választók és nem mellékesen a szlovákiai üzleti élet felé. A nyelvi kérdés előtérbe kerülése azonban a hangsúlyozottan magyar MKP felé terelheti az anyanyelvükben megtámadott magyar szavazókat. A baloldali-nacionalista Fico-kormány 2006. évi hivatalba lépése óta provokálja a magyar közösséget, kezdve a magyar beszédéért 2006-ban megvert diáklány elleni kormányzati és titkosszolgálati kampánytól, a dunaszerdahelyi magyar futballszurkolók rendőrségi megveretésén át 2008-ban, az államnyelvtörvény mostani módosításáig. A törvény módosításával együtt járó magyarellenes retorika arra ösztönöz számos szlovák vállalati menedzsert és tulajdonost, hogy alkalmazottaiknak megtiltsák a magyar beszédet, bár erre a törvény betűje szerint nem lenne joguk. A magyar anyanyelvű szlovák állampolgárok panaszai elárasztották a szlovákiai magyar nyelvű sajtót és internetes oldalakat. A rendkívül békés, a szeparatizmustól igen távol álló szlovákiai magyar közösség szokatlan erővel tiltakozott a nyelvtörvény ellen, melynek csúcspontja a szeptember 1-i dunaszerdahelyi tüntetés volt.
Robert Fico nemcsak a szlovákiai magyarokat, hanem magát Magyarországot is meg akarta leckéztetni. Erre jó alapot szolgáltatott, hogy míg Szlovákia a jobbközép Dzurinda-kormány – melynek a magyar párt, az MKP is része volt – reformjai eredményeként növekedési pályára állt és be tudta vezetni az Eurót, addig Magyarországot a bal-liberális Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok a csőd közelébe vitték. A szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságáról tartott 2004. évi magyarországi referendum sikertelensége is azt az érzetet kelthette, hogy Magyarország többé nem támogatja a határain kívül élő magyarokat. Ehhez képest a magyarországi pártok meglepő egyöntetűséggel és határozottsággal léptek fel a szlovák államnyelvtörvény ügyében, akcióra sarkalva ezáltal a Bajnai-kabinetet is, pedig ez a „majdnem szakértői kormány” eredetileg kizárólag a gazdasági válság kezelésével akart foglalkozni.
A magyarországi pártok egységes fellépése figyelemre méltó jelenség, hiszen a magyar szocialisták (MSZP) és különösen a liberálisok (SZDSZ) hagyományosan előnyben részesítik a szomszéd államokkal való jó kapcsolatokat az ott élő magyar kisebbség jogaiért való kiállással szemben. Közép- és Kelet-Európában nem ritka jelenség, hogy a baloldali pártok nacionalistábbak, mint a jobbközép pártok, legjobb példa erre éppen a szlovák Smer. Magyarországon azonban a baloldal, mely a 45 éves kommunista diktatúrában gyökeredzik, mindig távol tartotta magát a nemzeti ügyektől. Az 1956-os szovjetellenes nemzeti felkelés miatt a Kádár-rendszer nagy erőfeszítést tett a lakosság internacionalista átnevelésére. A szomszéd országokban élő 3 millió magyar kérdése olyan szigorú tabu volt, hogy a II. világháború után felnőtt generációk többsége nem is hallott létezésükről.
A 2009. június 7-i európai parlamenti választások azonban átrajzolták a magyarországi párttérképet. A liberális SZDSZ összeomlott (2%), a szocialisták meggyengültek (17%), megerősödött a szomszéd országokban élő magyarokért felelőséget érző jobbközép Fidesz (56%) és a semmiből berobbant a radikális nemzeti retorikát használó Jobbik (15%). A pártoknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a magyar választók körében erősödik a nemzeti hívószavakra fogékony tábor, különösen a fiatal generációban, amelyik már az 1990. évi demokratikus átalakulás után járt iskolába, így már nem érintette a szocialista-internacionalista nevelés. Külön említést érdemel a pártok egységének megteremtésében Szili Katalin. Az Országgyűlés elnökeként nagy szerepe volt a szlovák államnyelvtörvényt elítélő öt párti nyilatkozat tető alá hozatalában, ugyanakkor az MSZP legnépszerűbb politikusaként kísérletet tesz a baloldal ujjászervezésére, hangsúlyozva a nemzeti ügyekre való nyitottságot.
A magyarországi pártok és nyomukban a magyar kormány a kezdetektől igyekezett a kérdést nemzetközi szintre emelni. Felkeresték a strasbourgi Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió illetékeseit. Magyarországot a háttérből határozott fellépésre ösztönzik a Romániában, Szerbinában és Ukrajnában élő magyar kisebbségek is. Ezek a közösségek attól tartanak, hogy a szlovák példa nyomán azok az államok is hasonló törvényeket fognak elfogadni, ahol ők élnek. Az Unióhoz való csatlakozás után, Szlovákiához hasonlóan, Romániában is kikerült a magyar párt (RMDSZ) a kormányból, mert a román pártoknak már nem volt szükségük erre a szépségtapaszra. Ukrajnában is kiéleződött a nyelvi vita az orosz nyelv státuszával kapcsolatban, de ez negatívan érinti a magyar nyelvű oktatást is. A magyar közösségeknek mindenütt résen kell lenniük, hogy ne sérüljenek korábban kivívott kisebbségi jogaik.
A magyarok határozott fellépése váratlanul érte az Európai Unió intézményeit, de végül egyik sem foglalkozott érdemben a szlovák államnyelvtörvény ügyével. Az Unió Tanácsa releváns uniós közösségi jog hiányára hivatkozva utasította el a kérdés vizsgálatát. Hasonló okból hárította el az EU Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa, a román nemzetiségű Leonard Orban a magyar külügyminiszter, Balázs Péter kérését. Az Európai Parlament újonnan megválasztott lengyel elnöke, Jerzy Buzek pozitív nyilatkozata ellenére az EP még nem tűzte napirendjére a kérdést. A soros svéd EU elnökség pedig valósággal megrémült attól az eshetőségtől, hogy két tagállam vitájával kelljen foglalkoznia elnöksége fél éve alatt.
A szlovákok számára rendkívül kellemetlen az ügy nemzetközivé válása, hiszen lerombolja az újonnan szerzett „gazdasági csodagyerek.” imázsukat, ezért kezdetben mindent megtettek ennek elkerülésére. Az Unió tagállamai pedig, ahogy ez az ilyen esetekben lenni szokott, vonakodnak a nyílt beavatkozástól. Mivel az EU-t szeretnék tehermentesíteni a kétoldalú vitától, a svéd EU-elnökség és a meghatározó EU-államok az EBESZ-től és az Európa Tanácstól várják a magyar-szlovák vita megoldását. Paradox a helyzet, hiszen az Európai Unió az integrációban nála sokkal alacsonyabb szinten álló szervezetektől vár megoldást két tagállama vitájára, mégpedig két olyan szervezettől, mely feladata – kimondatlanul – az EU-n kívüli térségekben, a Balkánon és az egykori Szovjetunió területén jelentkező problémák kezelése. Tehát az Európai Unió a mai állapotában képtelen arra válaszolni, hogy milyen státusza lehet az Európai Unió egyik hivatalos nyelvének, a magyarnak, az Európai Unió egy másik államában, Szlovákiában, ahol nem mellékesen ez a nyelv a lakosság 10%-nak anyanyelve.
A releváns intézmények közül az EBESZ Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa, Knut Vollebaek avatkozott be legmélyebben a magyar-szlovák vitába. Ebben a háttérből határozottan támogatja őt a svéd EU elnökség és a meghatározó EU államok. Ezeknek az államoknak a nyomása kényszerítette rá Szlovákiát, hogy elfogadja a főbiztos közvetítését. Júniusban Szlovákia még visszautasította a meghívást a Főbiztosi Hivatal égisze alatt tartandó magyar-szlovák tárgyalásokra. A szlovák kormány meg is tévesztette a főbiztost, amikor korábban vitte a parlament elé a törvénymódosítást, mint ígérte. Erre a megtévesztésre az államnyelvtörvényről készített véleménye bevezetőjében maga a főbiztos utal. Az sem használt Lajciak szlovák külügyminiszter – boszniai EU főmegbízottként kivívott – nemzetközi tekintélyének, hogy ígérete ellenére egyoldalúan nyilvánosságra hozta a főbiztos véleményét a szlovák külügyminisztérium honlapján. Az EBESZ Nemzeti Kisebbségi Főbiztosát azért sem könnyű kihagyni a magyar-szlovák vitából, mert a főbiztosnak szüksége van egy EU-n belüli ügyre is. Oroszország és az EBESZ más keleti tagállamai ugyanis visszatérően kritizálják az EBESZ intézményeit, hogy azok csak az EU-n kívüli államok emberi jogi teljesítményét bírálják. Két újonnan csatlakozott, kisebb EU tagállam vitája kapóra jött tehát a norvég főbiztosnak.
Szeptemberre a szlovákok beletörődtek, hogy a kisebbségi főbiztos szakértőinek részvételével folytassanak tárgyalásokat a magyar kormánnyal. Így erről a két miniszterelnök szeptember 10-i szécsényi találkozóján meg is állapodhatott. Az is a főbiztos nyomásának tudható be, hogy bár a nyelvtörvény szeptember elsején hatályba lépett, a végrehajtási utasítások nem jelentek meg vele egy időben. Ígéretet tett a szlovák kormány arra is, hogy az év végéig nem rónak ki pénzbüntetést. A szlovákok változtattak taktikájukon a nemzetközi szervezeteket illetően. Szeptember 25-én maguk fordultak az Európa Tanács Velencei Bizottságához, hogy az véleményezze a törvényt. A Velencei Bizottság tekintélyes szervezet, egyfajta európai alkotmánybíróságnak is tekinthető. Bár a Velencei Bizottság véleményét a tagállamoknak nem kötelező figyelembe venniük, az a jövőben alapot szolgáltathat a törvény módosításához.
1920-ban a Trianoni Békeszerződéssel 3 millió magyar került a szomszéd országokba, az akkori Csehszlovákiába, Romániába és Jugoszláviába, (a mai Szlovákiába, Ukrajnába, Romániába és Szerbiába). Kilencven év alatt egyetlen komoly kísérlet volt arra, hogy a magyarokat a többség befogadja az államalkotó népek közé, ez a Josip Broz Tito által adott 1974. évi jugoszláv alkotmány volt. Ekkor a magyarok által is lakott Vajdaság autonóm státuszt kapott, melyben a magyar is hivatalos nyelv lett. Ebben az időszakban a jugoszláv életszínvonal magasabb volt a magyarországinál. Az autonómia, a nyelvi jogok és az életszínvonal egyfajta „jugoszláv identitást” eredményezett a magyarok között is, melynek nem sokkal később Slobodan Milošević agresszív szerb politikája vetett véget.
A legalapvetőbb szinten a problémát az (is) okozza, hogy a (cseh)szlovák területre kerülő magyarok soha nem kérték a csehszlovák, ill. szlovák állampolgárságukat, így a politikai – nem a jogi! – helyzetük bizonyos mértékig rendezetlen. Diktatúrában mindez mellékes, de egy demokráciában elengedhetetlen az állampolgárok beleegyezése a hatalom gyakorlásába.
gondola.hu, Felvidék Ma
Szlovákia 1993. évi önállóvá válása lehetővé tette volna egy új „szlovákiai identitás” kialakítását, mely magában foglalta volna a szlovákokat, magyarokat, romákat és ruszinokat is. Erre a magyar párt (MKP) kormányzati részvétele és a gazdasági sikerek idején mutattak is jelek 1998. és 2006. között. Az államnyelvtörvénnyel azonban a szlovák többség éppen akkor taszítja el a magyar kisebbséget, mikor az ország gazdasági helyzete is romlik. Ha 2010-ben Magyarországon a jobbközép Fidesz újra hatalomra kerül és folytatja a szomszéd országokban élő magyarokat támogató politikáját, amit a 2001-ben elfogadott státusztörvénnyel kezdett meg, valamint adócsökkentő és növekedésbarát gazdaságpolitikájával újra vonzóvá tudja tenni Magyarországot, akkor a schengeni egyezménnyel átjárhatóvá tett magyar-szlovák határon keresztül a szlovákiai magyarok újra Magyarország felé fognak orientálódni.
www.gondola.hu, Felvidék Ma
