A lengyel Gaz-System elállt attól a korábbi tervétől, mely alapján összekötötte volna az ország gázvezetékeit a szlovák gázvezetékekkel. Állítólag túl drága lenne az összeköttetés megvalósítása, írta keddi számában a lengyel Gazeta Prawna gazdasági napilap. A Gaz-System elnöke, Jan Chadama ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem mondanak le teljesen erről a tervről és jövőben akár meg is valósulhat a lengyel és a szlovák gázvezetékek összekapcsolása.
A lengyel gázszolgáltató ugyanakkor továbbra is kitart a másik terve mellett, mely alapján a csehországi gázvezeték-hálózatra kapcsolódna rá, mégpedig egy Český Těšín környéki közös gázvezeték segítségével. Ez 2011-re készülhet el a leghamarabb, évi teljesítménye a tervek szerint 2,5 milliárd köbméter gáz lesz évente.

Pravda, Felvidék Ma