Fontos változások lépnek életbe január elsejétől a kisgyermekes családok szociális juttatásai terén. Ezek érintik a gyermekgondozási segély összegét, de a jogosultsági időn belül munkába álló szülők anyagi támogatását is.

Azok a szülők – anyák vagy apák –, akik két éven aluli gyermeket gondoznak, januárban kérhetik, hogy az eddigi 164 euró 22 cent helyett 256 eurós havi segélyt folyósítsanak számukra. Ennek egyetlen feltétele, hogy igazolják, a gyermekük születését megelőző két év során legalább 270 napig fizettek táppénzbiztosítást. A gyermekgondozási segéllyel kapcsolatos ügyeket a körzeti munkaügyi és szociális központok intézik.
Amennyiben a három éven aluli gyermeket gondozó szülő munkába áll, kérheti a maradék gyermekgondozási segély egyszeri, egy összegű kifizetését. Az egyszeri összeg az egy negyede annak a segélyösszegnek, amit a kisgyermek hároméves koráig kapott volna a szülő, ha nem áll munkába. Ilyen kérelem a gyermek hároméves koráig egyszer nyújtható be. Amennyiben az e lehetőséggel élő szülő később meggondolná magát és folytatná a gyermekgondozási szabadságát, a hátralévő hónapokban már csak a gyes összegének 75 százalékára lenne jogosult.
A gyermekes családokban januártól 74 centtel emelkedik a családi pótlék összege (21,99 euró lesz gyermekenként), a rászorulóknak ehhez folyósított szociális ellátás 37 centtel nő, azaz 10,33 euró lesz.
 
Felvidék Ma, gy