“Van, aki irigyli hát, hogy milyen szép és kivételes az anyanyelvünk, és mivel megtanulni nem tudja, kicsinyességében legszívesebben eltüntetné a Föld színéről! Ha nekem nincs – neked se legyen!” – olvasónk gondolatai a nyelvdekrétum s egyebek kapcsán…
Nem véletlenül hoztam fel éppen ezt a hőst példaként. Azért jutott az eszembe, mert Ő is itt Felvidéken járt túl az ellenség eszén, akinek Pozsonyra fájt a foga. Sajnos mai napig fáj egyesek foga a mi örökségünkre. Bár nézzük ennek is a szebbik oldalát, mivel ez egyben ékes bizonyítéka annak, hogy micsoda kincseket, értékeket hagytak ránk az őseink. Beneš dekrétumai után legyen az akár szellemi örökség, hiszen a többit elszedték. Van, aki irigyli hát, hogy milyen szép és kivételes az anyanyelvünk, és mivel megtanulni nem tudja, kicsinyességében legszívesebben eltüntetné a Föld színéről! Ha nekem nincs – neked se legyen! Van ilyen bizony! Nem is kevés! Mert ahelyett, hogy fogná magát és feldolgozná magát a másik szintjére – lustaságból, tehetségtelenségből inkább megpróbálja lerántani a másikat a saját szintjére. Bizony kézzelfogható ugyanis, hogy ezek a kedves barátaink, akikkel hidat – elnézést most MOST-ot kellene építenünk, ezen ügyeskednek. Sokat gondolkodtam ezen. Miért teszik ezt? Miért támadnak ennyire? Csak egy dolog, csak egy logikus válasz jutott az eszembe. Félnek tőlünk!
Félnek, hogy emlékezni fogunk nagyapáinkra, félnek attól, hogy rátalálunk testvéreinkre, és félnek attól, hogy hangosan kimondjuk : „ meztelen a császár”!
Vályi András szerint VÍZKELET magyar falu Pozsony Vármegyében, „földes Urai több Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Dudvág vize mentében, Kossúthoz 1/2 órányira; határja 2 nyomásbéli, legelője Hegy helység alatt van”.
Ugorjunk hát időben és térben. Búvár Kundtól egy egyszerű dunaszerdahelyi magyarig. És nézzünk pár példát arról, hogy hogyan járt át a kisember a nagy szloták állam eszén! A HIDverő, pardon magyar verő nagy testvérnek nem tetszett, hogy a DAC mérkőzéseken leng a szélben a piros fehér zöld zászló. Kicsinységében be szerette volna tiltani (nem új keletű dolog ez, hiszen betiltotta volna már a Felvidéket, Kárpát-medencét na meg saját magukat is a tótokat). Ezert csinált egy vészhelyzetet, kiprovokált egy botrányt és még mielőtt bárki észbe kaphatott volna – betiltotta a magyar lobogót (a szlotákot azt nem – az valahogy senkit sem zavar, kivéve pár száz, esetleg ezer dunaszerdahelyi szurkolót mérkőzésenként, de ez ugye apróság). Hozzátenném, hogy a többi csapat mérkőzéseire lassan már csak a rendezők járnak ki – de félő, hogy a csekély nézőszám miatt azok se fognak. Tehát jött a hacacáré, magyar veres, hazudozás, zászlóbetiltás és a hab a tortán nem lehetett más, mint a dunaszerdahelyi szurkolók kitiltása a következő mérkőzésről. Úgy néz ki, hogy a szerdahelyi szurkolok túl agresszívan fejelgettek bele a rendőrök kezében ártatlanul díszelgő viperákba és ez bizony büntetést érdemelt.
Mert hát mi sem logikusabb annál, hogy a nyúl üti el az autót?
Tehát kitiltották a szurkolót a stadionból. Mit csinált erre a szerdahelyi magyar? Hát túljárt a nagy testvér eszén, és egy ”kis” adag borsot tört az orra alá. A futballpálya mögött csodálatos hangulatban végigszurkolta és ünnepelte a következő hazai mérkőzést, ráadásul olyan kényelemben, amilyenhez még a stadionon belül sem lett volna szerencséje. Büfé, barátok, sör, kolbász.
És még így liberális szóhasználattal (bár jelen esetben ez igaz is, nem úgy mint általában) KIREKESZTVE is több ember volt a DAC meccsen aznap mint az összes többi mérkőzésen országszerte. Forgolódhatott is este mérgében a nagy testvér, hogy ezek a semmirekellők még azt sem tudják, hogy miként kell bűnhődni.
De itt még nincs vége a történetnek. Mivel még tartozott a szerdahelyi kisember a nagy testvérnek egy pofonnal. Oda is sózta azt Pozsonyban a pozsonyi Slovan-DAC mérkőzésen! Mert előjött ám ott is a magyar virtus, és ahányan voltak ott a magyar lányok és legények egységesen felvették a piros fehér zöld mezeket és tömbbe állva egy élő magyar zászlót képeztek. Megmutatták, hogy van ám még magyar a Felvidéken
Nem is tudtak mit kezdeni ezzel a jelenséggel sem az ott lévő rend éber őrei, sem pedig a kisebbségi komplexussal küszködő műsorvezető. Valószínűleg aznap sem aludt valamilyen rózsásan a nagy testvér. Bár most belegondoltam abba a lehetőségbe is, hogy mi törtét volna ha a magyar zászló helyett HID-at építettünk volna a szektorokon keresztül a hazai szurkolókig. Gyors elemzés után rájöttem, hogy akkor valószínűleg MOST már nem lennék itt. De ugye a szerdahelyi magyar nem olyan hülye, hogy ilyet tegyen.
Lehet, hogy Somorján ritkább a levegő…?
Sorolhatnánk még a derék példákat. De akkor sohasem jutnánk el a végére. Amint látjuk, hozhatnak torvényeket. De ezeket a törvényeket ki lehet játszani. És néha talán az örökségünk részeként megvillan előttünk a megoldás. Hónapokig szabták-varrták ránk a nyelvtörvényt. És mégis milyen könnyen ki lehet játszani – ha van hozzá bátorságunk. Íme az ötletem: ugye mindent legalább két nyelven ki kell írni, először álom(állam)nyelven, aztán meg az igazin. Na ez szép és jó. De hol van az a törvénybe fektetve, hogy milyen színnel? Mert ha én a szlovák szöveget kinyomtatom fehér papírra fehér festékkel, akkor bizony az a szöveg ott van! Székelyesen mondva: „ Ejszen ott van az, csak nem annyira látni!”.
Aki nem ennyire bátor annak azt javaslom, hogy ne fehérrel hanem valamilyen nagyon enyhe világos színnel nyomtassa (szórólapra, plakátra, cégtáblára vagy ahova kell) és a magyar szöveget meg valamilyen sötét, erélyes színnel. Ami meg az emlékműveket illeti, én bizony az idegen nyelvű szöveget fehér márványba vésetném festék nélkül. És ha a kíváncsi HÍD barátunk el akarja olvasni akkor erőlködjön egy kicsit, hiszen a tudásért meg kell dolgozni, és ideje volna már annak, hogy ezt a nagy testvér is megtanulja. Remélem, hogy legalább néhány magyar megcsinálja ezt, és nem csak a dunaszerdahelyi szurkolók mondhatják majd el magukról, hogy túljártunk a szlotákok eszén!
P.P.
Felvidék Ma
