A Magyar Koalíció Pártjának őszi, megyei választásokon elért eredménye leginkább keleten okozott csalódást, a középső országrészben csak egy képviselővel kevesebb került be, mint négy évvel korábban. Kassa megyében 10 széket veszített a magyar párt. A Nagyszombatiban pedig néggyel lett kevesebb az MKP-mandátum, mint 2005-ben, de a frakció ereje nem gyengült.

Amint Csúsz Péter, az MKP besztercebányai megyei elnöke elmondta, igazából sikernek könyvelhető el a 7 megszerzett képviselői hely, mert így holtversenyben a második legerősebb frakciót alkotják a megyei parlamentben. Ebben a régióban nem volt magyar elnökjelölt, így a második körben ők a végső győztest, Vladimír Maňkát támogatták, aki SMER-SD jelöltje volt.
A támogatásnak remélhetőleg a helyi magyar közösség fogja élvezni a hasznát, mivel ennek köszönhetően a bizottságokban is fontosabb szerephez juthatnak a képviselők. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy helyi szinten nem minden esetben az országoshoz hasonló viták folynak, így az együttműködések is más alapokra épülnek. Jelenleg még egyeztetnek a megválasztott képviselők , az első testületi ülésre csak február második felében kerül sor.

A szomorú sorsú Kassa megyében, ahol bekövetkezett ugyanaz, ami Nyitra megyében, vagyis hogy a szlovák pártok – benne az ellenzékiek is – nagykoalíciót alakítottak az MKP-val szemben azokban a választókörzetekben, amelyekben a magyarok nagyobb létszámban élnek. Leírni megyei szinten az MKP-t azonban nem kell. okot ad a bizakodásra, hogy az MKP soraiból került ki az önkormányzat egyik alelnöke. Emellett a területfejlesztési és a határon átnyúló kapcsolatokért felelős bizottság élére is magyar jelölt került, így azt is mondhatnánk, a helyzet nem is annyira elszomorító, mint azt a négy megszerzett mandátum előrevetítette.
Kopasz József, Nagytárkány polgármestere és megválasztott megyei képviselő szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a SMER-SD képviselői nagy fölényben lesznek az elkövetkező években, s a magyarok majd nem igazán tudnak komoly erővel fellépni egyes céljaik elérésének érdekében.
A megye elnöke, Zdenko Trebula megbízható politikus, aki eddig minden alkalommal állta a szavát, így talán nem kell komolyabb problémáktól tartani, bár a támogatások megszerzése a magyarlakta régiókban feltehetően nem lesz könnyebb, mint az előző időszakban, amikor komolyabb erőt képviselt az MKP Kassa megyében.
A képviselőtestületben eddig szerencsére érdemi, és nem politikai vita folyt, bár az igazi politikai viadal csak februárban kezdődik , ahol parázs vitát hozhat többek közt az iskolák finanszírozásának kérdése is.

Nagyszombat megyében is kevesebb az MKP-s képviselő, ennek ellenére az alelnöki székben és három bizottság élén is a párt tagja fog ülni. Köszönhető ez annak is, hogy nem indult magyar jelölt az elnöki posztért, s az MKP Tibor Mikušt támogatta, aki már az első fordulóban simán győzedelmeskedett.  Pázmány Péter, az MKP dunaszerdahelyi járási elnöke szerint Mikuš támogatása jó döntésnek bizonyult, hiszen a magyar jelöltnek nem lett volna esélye a végső győzelemre, így pedig kedvező helyzetbe került a magyar kisebbség is a megyében. A járási elnök természetesen elégedett a dunaszerdahelyi körzetben elért eredménnyel, hiszen mind a nyolc jelöltjük bekerült, s az elért 11 képviselői szék is sikerként könyvelhető el, mivel a Galántai járásban nem volt várható a négy évvel korábbi abszolút győzelem megismétlése. A nagyszombati régió amúgy is nagyon specifikus, hiszen már megalkotásakor is különös képződménynek számított. A megyei képviselők célja így továbbra is a szlovák régiókhoz hasonló támogatások kiharcolása a magyar lakta vidékeknek, s bíznak benne, hogy a kisebb képviselet ellenére mindez az elmúlt négy évhez hasonló eredményességgel történhet.

Felvidék Ma, Rajkovics Péter