Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke a Sita hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az ellenzéki együttműködésnek parlamenti szinten kellene folynia. Ezen túl természetesen valamennyi párt külön-külön, önállóan is keresheti az együttműködés lehetőségét a parlamenten kívüli pártokkal is.

“A politikai kultúra így kívánja. Azok a pártok, melyek a választások után parlamentbe jutottak, teljesen más legitimitással bírnak, mint a törvényhozáson kívül álló pártok” – mondta Duray, aki konkrétan a Most-Híddal való esetleges együttműködésről úgy vélekedik, hogy amíg annak tagjai az MKP-ban voltak, nyitott volt számukra is – mint ahogy minden MKP-tag számára – a párt belügyeibe való beleszólás és a pártban folyó munka lehetősége. “Ők mentek el, ők hagytak el bennünket, így teljesen logikátlan lenne, ha most közelítenék feléjük. Adott volt a lehető leghatékonyabb együttműködés lehetősége, ám ők ezt elutasították. Ha a valódi együttműködési keret nem volt megfelelő a számukra, akkor mi értelme van egy formálisnak?” – tette hozzá Duray.

Felvidék Ma