A Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége úgy döntött, befejezi tiltakozó akcióját. A döntésről hétfőn este Jaroslav Polaček tájékoztatta a sajtó képviselőit. Éjfélig az utolsó kamion is elhagyta a fővárost. A döntés oka, hogy a kormányfő részben engedett a fuvarozók követeléseinek, mégha az elmúlt napokban nem is volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a szövetség képviselőivel.

 

Polaček szerint az engedmények igazolják a szövetség állítását, vagyis hogy az elektronikus útdíjrendszer nem volt kellőképpen előkészítve. A blokád feloldása nem jelenti azt, hogy mindent elértünk, kéréseink részben teljesültek – nyilatkozta Polaček, hozzátéve, csütörtökön ülésezik a parlament gazdasági szakbizottsága. Az ülésen részt vesz Ľubomír Vážny miniszter és a szövetség képviselői is. A fuvarozók szeretnék elérni, hogy a törvényhozás rendkívüli ülésen tárgyaljon az elektronikus útdíjról. A teherfuvarozók teherautóikkal a múlt hét csütörtökétől blokkolták a főváros néhány forgalmas utcáját, majd a hétvégétől az autósblokás visszavonult a Rozsnyói utcára. A kormányfő ugyan a blokád miatt nem ült tárgyalóasztalhoz a teherfuvarozók képviselőivel, követeléseiknek azonban részben eleget tett. Róbert Fico hétfőn késő délután rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a gázolaj fogyasztási adója 0,481 euróról 0,391 euróra csökken, tehát az üzemanyag literenként 13 centtel kerül majd kevesebbe. Emellett a kormány január végéig felfüggeszti az útdijfizetési kötelezettséget az első osztályú utakon. De Róbert Fico azt is megígérte, hogy újra felosztják a fizetőköteles útszakaszokat, hogy a fuvarozóknak kevesebbet kelljen fizetniük, illetve megközelítőleg annyit kelljen fizetniük, amilyen mértékben használják az útszakaszt. Jaroslav Polaček, miután tájékoztatta a tiltakozó sofőröket az engedményekről, megköszönte kitartásukat. A teherfuvarozók nem akarták a feszültséget növelni, a tárgyalás hívei vagyunk, tájékozottak szeretnénk lenni ügyeinkben, de tájékoztatni is akarunk a hibákról, és elmondani észrevételeinket, javaslatainkat – mondta Polaček már a sajtónak.

Felvidék Ma, mj