Kedden a Teherfuvarozók Uniójának vezetői (UNAS) még azt mondták, a rendőri megfélemlítések ellenére is tovább sztrájkolnak, szerdán azonban megváltoztatták véleményüket. Úgy döntöttek, a sztrájkot befejezik, de sztrájkkészültségben maradnak. Néhány napon belül azonban a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak a rendőri fellépés miatt. A kamionosok tüntetése hétfőn kezdődött, de már közel sem volt olyan erejű, mint január elején. A rendőri fellépés megtette hatását, a tiltakozó teherfuvarozók nagy része még kedden visszavonult az utakról, miután a sofőrök folyamatos rendőri zaklatásnak voltak kitéve. Többeket megbüntettek, két teherfuvarozónak a jogosítványát is elvették, másokat pedig a közlekedés rendészeten hallgattak ki. A tiltakozó sofőrök arról is tájékoztattak, hogy a rendőrök egy nyolc oldalas „útmutató“ alapján jártak el, és úgy határoztak meg büntetéseket, hogy ezt paragrafusokkal nem támasztották alá. A Teherfuvarozók Uniója úgy véli, ügyük, az elektronikus útdíj-rendszer miatt indított tiltakozásuk, ma már nem csak gazdasági és szociális hanem emberi jogi kérdés, mivel a rendőrség megakadályozta, hogy élhessenek a sztrájkhoz való jogukkal, ezért a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. Jaroslav Polaček felhívással fordult a teherfuvarozókhoz, hogy jelentkezzenek azok a sofőrök, akiket megkárosítottak, avagy megfenyegettek, a rendőrök, illetve a cégek, azzal, hogy több megrendelést nem kérnek tőlük, amiért tiltakoznak a rendszer ellen. A jogainkért és a botrányos útdíj bevezetése ellen folytatott harcunk még nem ért véget, a további lépések attól függnek, hogy csütörtökön miben állapodik meg a kormányfő szervezetünkkel – áll az unió által kiadott nyilatkozatban.

Felvidék Ma, mj