Augustín Jozef Lang, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára a visegrádi négyek kulturális minisztereinek budapesti találkozóján úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban.
A tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón pénteken az államnyelvtörvénnnyel kapcsolatban azt mondta: a szlovák kormány álláspontja változatlan. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elemezte és nem találta az európai normákkal összeférhetetlennek a jogszabályt, de a szlovák kormány a Velencei Bizottságot is felkérte a törvény megvizsgálására és ennek a tanácsadó szervnek az ajánlásait majd kész figyelembe venni – tette hozzá.
A független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottság, az Európa Tanács tanácsadó szerve azt vizsgálja, hogy a szlovák nyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak. Január közepén a bizottság küldöttsége Pozsonyban és Dunaszerdahelyen folytatott megbeszéléseket a nemzeti kisebbségek, a civil szervezetek és a kormányzat képviselőivel.
A szlovák parlament tavaly június végén fogadta el a nyelvtörvény szigorítását. A szeptember elején hatályba lépett jogszabály egyebek mellett arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. A törvényben eredetileg az is szerepelt, hogy az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, akár ötezer eurós pénzbírsággal büntethetik.
Az államnyelvtörvényhez végrehajtási irányelvek készültek, ezek idén január elsején léptek hatályba. Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa, aki magyar kérésre a nyelvtörvény ügyében ajánlásaival kezdetektől szerepet vállalt, azt hangsúlyozta, hogy bár a szlovák államnyelvtörvény módosítása nem ellentétes az európai normákkal, de ez nem jelenti azt, hogy a jogszabály jó. Úgy vélte, részletes végrehajtási utasításokkal el lehet érni, hogy a törvénynek ne legyen kedvezőtlen hatása a kisebbségekre. Ugyancsak fontosnak minősítette, hogy a törvénynek ne legyen kedvezőtlen hatása a kisebbségekre.
Magyar álláspont szerint az EBESZ bizonyos ajánlásait a szlovák kormány figyelembe vette, de a többségüket nem. Közben a magyar kormány bejelentette, hogy 50 millió forintos nyelvalapot hoz létre február 1-jétől azoknak a szlovákiai magyaroknak a kárpótlására, jogsegélynyújtásra, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt a szomszédos országban
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a szlovák kulturális minisztérium államtitkárával folytatott megbeszélés után újságírói kérdésre hangsúlyozta, a magyar kormány álláspontja is változatlan, határozott és egyértelmű. Magyarország ezt a törvényt rossznak tartja, amely álláspontja szerint nem felel meg az európai normáknak és “nagyon megterheli a két ország viszonyát” – mutatott rá.
Megjegyezte, a visegrádi négyek (V4) minden találkozója négy ország közös politikáját kívánja összehangolni, ezért ott kétoldalú kérdések nem vetődnek föl. “Lang államtitkárral találtunk módot (arra), hogy beszélgessünk” – fűzte hozzá.
A találkozón aláírtak egy 23 pontos megállapodást, és beszéltek a 2014-2020 közötti új európai uniós költségvetéssel összefüggő tervekről is.
A február 3-a és 5-e közötti budapesti találkozón Hiller István és Augustín Jozef Lang mellett részt vett Václav Riedlbauch cseh kulturális miniszter, Monika Smolen, a lengyel kulturális és nemzeti örökségvédelmi minisztérium helyettes államtitkára is.
Magyarország 2010. június 30-ig tölti be a visegrádi négyek soros elnöki tisztét.
MTI