A Szlovák Keresztény és Demokrata Unió kerületi szervezetei közül eddig négyben született konkrét határozat a párt választási listavezetőjének támogatását illetően. Iveta Radičová 3:1 arányban vezet Ivan Miklošsal szemben. Az SZDKU február 27-én tartja jelöltállító kongresszusát. A választásoktól visszalépett pártelnök, Mikuláš Dzurinda helyére eddig két jelölt van, mindkettő a párt alelnöke. Ivan Mikloš listavezetői státusa mögé eddig a pozsonyi kerületi szervezet sorakozott fel, Iveta Radičovát viszont a kassai, a nyitrai ás a zsolnai kerületi testületek is támogatják. Az utóbbi ráadásul egyhangúlag, azzal az érvvel, hogy Radičová a választópolgárok jóval tágabb körében elfogadott, mint Ivan Mikloš. Egyelőre az eperjesi kerületi pártszervek nem hajlandók elárulni, kit szeretnének a lista élén látni. Mai elnökségi ülésükön sem hoznak döntést, legfeljebb vita lesz a kérdésről. Nem zárható ki az sem, hogy végül harmadik személyt javasolnak majd a 27-ei „előválasztásra”.

Felvidék Ma, gy