A Kereszténydemokrata Mozgalom megalakulásának 20. évfordulójára összehívott ünnepi kongresszuson ezt a cél fogalmazta meg Ján Fígeľ pártelnök a meghívott vendégek előtt. Hozzátette: pártja mindent megtesz annak érdekében, hogy a júniusi választások után szilárd jobbközép kormány álljon fel, a Smer pedig ellenzékbe kerüljön. A párt Zsolnán ünnepelt, emlékezett, de stratégiát is hirdetett a pártelnök egyértelmű szavaival.

A választások győztese a kormányképes többség

Fígeľ kijelentette: pártja kötelességének érzi, hogy minél több mandátumot szerezzen meg, hogy korrekt politikai viszonyokat teremtsen Szlovákiában, valamint hogy erősítse és fejlessze a bizalom légkörét. „A választások tényleges győztese nem az, aki az első helyen végez a szavazásokon, hanem az, aki képes többséget létrehozni” – fogalmazott. Ha többség csak a Smerrel alakítható, rossz megoldások kényszerének tekinti, melyet eleve elutasítani nem lehet, de más célt kell megfogalmazni. A párt több vezető személyisége is úgy véli: a Smerrel csak egy, a politikai spektrum széles skáláját átfogó koalícióban lehetne kormányra lépni.

A bizalom fehére a vörös dominancia ellen

Beszélt a pártelnök a kék-vörös pártfinanszírozási csatáról is. „Szlovákia most vörös többségi dominanciában él, a szocialisták vezénylése alatt. Az ország pedig gyakran vörösödhet el a tisztességes emberek előtt a botrányok sorozata, a növekvő korrupció, a költségvetési hiány vörös számai, a rekordokat döntögető munkanélküliségi ráta miatt. A Smer, amely ma az országot igazgatja, kétarcú. A kormányban azt teszi, amit elítél az ellenzéki politikai pártoknál. Garázscéggel üzletel! Bírálja a vesztegetést és a privatizációt, de ahány nagyobb tendert kiír, annyi nagy botrányt robbant ki” – mondta Ján Fígeľ.
A Kereszténydemokrata Mozgalom létezése 20 éve során többet volt kormányon, mint ellenzékben. Amikor kormányon volt, Szlovákia jobb évjáratait élte meg, kevesebb volt a botrány, gyorsabb a haladás itthon és a nemzetközi porondon is. Fígeľ emlékeztetett: kétszer állítottak kormányfőt, egyszer parlamenti elnököt, s hozzátette, hiszi, hogy egyszer eljön az a kor is, amikor végre nem kommunista múltú köztársasági elnöke lesz Szlovákiának.

Nyitott kapuk a visszatérőknek is

A Kereszténydemokrata Mozgalom napjaink színekben beszélő politikájában szeretné első helyen látni a fehéret, mint a politikai bizalom helyreállításának jelképét. Felhívás a fehér „a közélet megtisztulására, a köz ügyeinek átlátható igazgatására – mondta –, különösen a hazai és az európai adófizetők pénzeinek felhasználása során. Felszólítok mindenkit, akinek fontos az igazságosság javítása, hogy csatlakozzon a törekvésünkhöz” – zárta „színképelemzését”.
Fígeľ azt is hangsúlyozta, pártja nyitott mindenki előtt, aki az igazságosabb életért tenni kíván. „A jövőképem egy folyam. A mozgalom mint egy folyam, melyet a forrás táplál, de szoros kapcsolatban él a jobbról és balról bele torkolló vizekkel. A folyam mély és állandó medre képes megtartani az irányt, de a növekvő vízmennyiség az erejét növeli. Az első húsz év alatt a Kereszténydemokrata Mozgalmat inkább a távozók jellemezték. Most mégis mutassuk meg, tudunk nagyvonalúak lenni. Hogy évek múltán elkezdődjön az érkezők és a visszatérők ideje. Azt akarjuk, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalomba lehessen visszatérni is. Jó szándékkal, a program és az alapszabályzat tiszteletben tartása mellett” – hangzott a pártelnök hívó szava.

Felvidék Ma, gy