Tegyék a Dunát teljes hosszában hajózhatóvá – javasolta ma a szlovák külügyminiszter Budapesten. Miroslav Lajčák Az EU Duna-régió stratégiája című konferencián azt mondta: “ahol lehet, az eredeti folyása mentén tegyük hajózhatóvá a Dunát, építsünk ki jó minőségű vízi utat Ulmtól egészen a Fekete-tengerig”.

Szlovák és magyar szakértők 15 éve közösen vizsgálják a Duna menti környezetet, és megállapították, hogy a Duna gazdasági és közlekedési felhasználása nem szükségképpen befolyásolja kedvezőtlenül a környezet minőségét – tette hozzá a szlovák külügyminiszter. Hangsúlyozta továbbá, hogy az infrastruktúra fejlesztése segíti a turizmust és előnyös a kis- és közepes vállalkozásoknak.

MTI