A tavalyi utolsó negyedévben 3,91 százalékkal romlott a vállalkozói környzet indexe Szlovákiában. A Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége által összeállított kritériumok alapján folyó vizsgálat eredménye először csúszott 100 pont alá (97,4), tehát ebben is történelminek mondható az eredmény, mert a helyzet így rosszabb, mint 2001-ben volt. Róbert Kičina, a Szövetség igazgatója a vállalkozások feltételeinek romlását egyrészt a gazdasági válságnak tudja be, másrészt a kormányt is hibáztatja, hogy nem a megfelelő módon reagált a válságra, illetve a vállalkozók korlátainak enyhítésére. A törvények betartásának kikényszeríthetősége romlott 2009 utolsó negyedévében a legnagyobb mértékben (- 11,86 %), a bíróságok rossz működése következtében. A jogi környezet működése mindössze 28,9 pontot kapott. A törvények betartásának kikényszerítése soha nem volt jó Kičina szerint, de most mélypontra süllyedt.
A második legnagyobb visszaesést az állami szféra gazdálkodásának hatékonysága és a vállalkozások állami támogatása terén tapasztalták. 2009 utolsó hónapjaiban 11,43 százalékot esett az index, és mindössze 37,2 ponton zárt. A Szövetség szerint a kormány nem csökkenti a tárcák költekezését, semmit nem tesz a rekord mértékű költségvetési hiány ellen, így az állam eladósodását növeli. Ez Szlovákia hitelének romlásához és a közkiadások fenntarthatóságának megkérdőjelezéséhez vezet. A labilisan gazdálkodó állam pedig a vállalkozói szférát sem képes megfeleően segíteni.
A Fico-kormány hivatalba lépése óta folyamatosan csökken az állami politikai rendszere működésének minősége is. A vállalkozók szemében mostanra 45,6 százalékpontra süllyedt. A vállalkozói szféra elégedetlen a kormány piacszabályozó intézkedéseivel, illetve az előre nem látható új törvényi szabályozásokkal. Rontja a vállalkozói környezetet, hogy a legfőbb közjogi méltóságokat nem érdekli igazán a komoly politikai-gazdasági botrányok kiviszgálása, illetve a politikai felelősök egyértelmű számonkérése és szankcionálása.
Kifogásolják a vállalkozók, hogy a hivatalokban egyre erőteljesebben nő a korrupció, és hogy a bíróságokon az ügyek elhúzódása mellett sérül a törvény előtti egyenlőség elve is.
A Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége először 2001-ben készített felmérést a szlovákiai jogi és politikai környezet vállalkozásbarát voltáról. Az akkor mért értéket tekinti összehasonlítási alapnak, s ez 100 pontot ér. 2001 óta a mostani felmérés volt a 34. a sorban, 143 olyan vállalkozás véleményét kérték ki, amely a Szövetség tagja, és körülbelül 64 ezer embernek ad munkát, évi forgalma pedig összesen eléri a 16,93 milliárd eurót.

Felvidék Ma, gy