Szépen gyarapodik a Most-Híd kasszája. A támogatók listájáról Bugár Béla pártjának honlapja tájékoztatást nyújt. Tavaly szeptemberben összesen 180 ezer eurós (5,4 millió korona) támogatásról adtak jelentést, jelenleg ez az összeg már 295336 euró (8,86 millió korona). A gyarapodás mellett azonban érdekes pénzfogyás (pénzmosás?) is tapasztalható a két jelentés közötti időben – egyik napról a másikra – eltűnt a Híd egyik legbőkezűbb támogatójának, Ladislav Krajňáknak 40 ezer eurója (kb. 1,2 millió korona)

Míg tavaly ősszel, a 2009. szeptember 11-én készült kimutatás szerint Ladislav Krajňák 2009. szeptember 10-én 50 ezer euróval támogatta Bugár Béla pártját, addig a honlapon frissített lista szerint (készült 2010 január 21-én) ugyanebben az időben már csak 10 ezerrel.

Íme, Bugár Béla pártjának támogatóinak listája

1) A Most-Híd támogatói 2009. szeptember 11-én:

2) 2010. január 21-én:

Ki az a Krajňák, akinek pár hónap alatt a támogatása ötödére zsugorodott: ? Bugár Béla pártjának támogatásával 2009. szeptember 18-án a www.korkep.sk honlap is foglalkozott (Smeres és Új Szós kapcsolat Bugár pártjának támogatói között?). Ott így ismertették a Most-Híd lelkes támogatóját: “Ladislav Krajňák, aki Bugár Béla támogatójaként 50 ezer eurót adományozott a Most-Hídnak, nem kispályás játékos. Milliárdos vállalkozó, vagyona eléri a tíz milliárd koronát. Szlovákia, de az egész egykori Csehszlovákia 50 leggazdagabb embere közé sorolják. Vagyonát még 1993-ban, a Rezeš előtti időkben alapozta meg. A kassai VSŽ vasgyár számára akkoriban nyers vasércet importált keletről, majd a legyártott fémeket kizárólagos joggal Nyugat-Európába exportálta. Később óriásit akasztott az SCP Ružomberok papírgyár eladásából is”.

Felvidék Ma