Az ország legnagyobb kőolaj-finomítója, a pozsonyi Slovnaft a tavalyi évben 56 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, tette közzé a vállalat hétfőn, saját honlapján. A MOL csoporthoz tartozó Slovnaftnak ugyanakkor sikerült valamelyest növelni eladott kőolajtermékeinek mennyiségét, olvasható a honlapon. Nem egész harmaddal, 2,74 milliárd euróra csökkentek a vállalat tiszta bevételei, a veszteségek pedig elérték a 62 millió eurót. „A bevételkiesést elsősorban külső tényezők, főleg a válság miatt a külföldi piacokon uralkodó kedvezőtlen fejlődés okozta” – áll a hivatalos indoklás szövegében. A kőolajtermékek eladása terén jobb évet zárt a Slovnaft, mivel 6%-kal nőttek az exportból származó bevételek, ugyanakkor a hazai piacokon több mint tizedével esett vissza a kőolajból származó termékek forgalma.
A MOL csoport egyébként tavaly az invesztícióra szánt költségeit is csökkentette, mintegy harmadával, ami 100 millió eurót jelent. Ezt az összeget elsősorban a termelés effektívebbé tételére és a termelés minőségének növelésére fordították.
A Slovnaft a legnagyobb szlovákiai üzemanyag-forgalmazó, december végéig 209 benzinkutat üzemeltetett Szlovákia-szerte.

ČTK, Felvidék Ma, tt.