Ott, ahol a Morva folyó beleömlik a Dunába, áll Dévény vára a dombon. Egykor Magyarország nyugati kapuja volt. Lábánál az ugyancsak hasonnevű település fekszik. A vár kitüntetett helyet foglal el a szlovákok, morvák, csehek, magyarok és németek, illetve osztrákok kollektív emlékezetében.
A vár és a település a kőkorszak óta lakott. Az ásatások kelta, római, barbár, illetve népvándorlás-kori leleteket hoztak felszínre. Megálé Moráviában Dévény állítólag Rastislav fejedelem székhelye volt. Boba Imre szerint, „Az északi Morava folyó völgyének régészeti leletegyüttese csupán a pannóniai avar civilizáció fő teste 9. századi nyúlványának tekinthető, akárcsak azok a szlovákiai területek a Duna északi mellékfolyóinak völgyében, ahol avar, majd később magyar leletek kerültek elő. A mikulčicei [nikolsburgi]-pohanskoi emlékek időben a dévényújfalusi (…) leletegyüttest követik. Dévényújfalu, ez a Dunától északra eső erősség; valószínűleg Nagy Károly 800 körüli hadjáratai során néptelenedett el. Az egész régészeti leletegyüttes mentsvár jellegű katonai-fejedelmi településekre vall…” (Morávia története új megvilágításban, 1996)
Nevét leány, hajadon, szűz (szláv deva – olvasd: gyeva) szóból magyarázzák, ami persze középkori tudálékos belemagyarázás. A képzelet leányvárakat látott ilyen helyeken. A tudományos kutatás inkább az iráni származású dévánnal (idegen, rossz istenség) hozza kapcsolatba, ami kultikus helyet feltételez.
Az ilyen típusú legendák rendszerint utólag keletkeznek naiv, középkori etimológia nyomán. Hasonlóképpen magyarázták a Děvín (olv. gyevín) Magdeburg (Magd = hajadon, szűz, Szűz Mária), mindez általánosan elterjedt kora-középkori legendákban gyökerezik. Václav Hájek z Libočan Krónikája (1541) így egy ábrázolást is közöl, mely bemutatja, a hajadonok miképpen építik Dévényt.
Az egyik ófrancia eposz szerint. Tulerule városában minden fordítva van. A király szül, a királyné nők élén vonul hadba.
Mindezek a képzetek a görög mitológia amazonjaira (Aμαζόνες) mennek vissza. Valószínűleg a Kis-ázsiai Pontuszban éltek, és kalandozásuk során bejárták az egész ókori világot. Úgy tartják, több várost is alapítottak. Tiszta női társadalmat alkottak. Csak a nők harcoltak, ők töltöttek be minden tisztséget, s királynők uralkodtak felettük. Az utánpótlást vagy úgy oldották meg, hogy a közeli településekről csábítottak férfiakat magukkal az erdőbe, vagy a csatákban több hadifoglyot ejtettek, akik közül a legrátermettebbektől szültek gyermeket, utána kivégezték őket. A megszülető gyermeket, ha leány volt megtartották, ha viszont fiú, akkor vagy megölték, vagy felnevelték, aki szolgaként gyermeket nemzett.
A kultikus hely feltételezése jobban felel meg a nyelvészeti követelményeknek, hiszen a déva (istenség) hasonlít a latin deus és litván diewas szóra tartalmilag és alakilag is.
Az ilyen típusú helyneveket úgy is magyarázzak, hogy olyan várak kapták, amelyekbe nőket befalazásával próbáltak bevehetetlenné tenni (l. Déva vára). Viszont Déva neve régi magyar családnévre megy vissza.
A helynév előzménye azonban egy ótörök gyevü, gyevi méltóságnév iráni változata, mely a magyarban személynévként élt Győ formában (1138/1329: Geu; Algyő helynevünkben; érdekes módon, Móra Ferenc Algyőt Gyevivel azonosítja).
Dévény (szlovák nevét – Devín – a 19. sz.-ban rekonstruálták német és magyar neve nyomán; németül Theben, latinul Divinium) a vár alatt fejlődött településsé. 1327-ben említik először. Az itteni szőlőkről már 1254-ben tudnak. A dévényi uradalom része volt és mint földesúri városka gyarapodott, mely vásártartási joggal rendelkezett. 1616-ban a lakosok Keglevich gróf ellen lázadtak föl. 1683-ban a török dúlta. 1786-ban vörös fonalat gyártó manufaktúrája volt. Harmincad-vámhivatal működött a községben. Vályi András még mint német települést írja le (1796-99). 1922-ben, határmódosítás következtében, a település területének egy része Ausztriához került. Közismert volt ribizli boráról. 1938-45 között a Német Birodalomhoz tartozott. 1946-ban Pozsonyhoz csatolták. Ma annak egyik városrésze az osztrák, cseh, szlovák határ közelében.
Dévény vára (Hrad Devín) 212 m magas várhegyen áll, amelyet már a rómaiak is megerősítettek (1-4. sz.), amikor így a Limes Romanus része lett. Szembe vele osztrák oldalon Hainburg áll. 846-ban erősített hely volt, amikor Német Lajos, keleti frank uralkodó megostromolta. A Fuldai Évkönyvek 864-ben Dowina néven említik. A magyarok megtelepedése után, királyi határvár lett. Eleinte egyetlen hatalmas méretű toronyból és kerítőfalból állt.
A legnagyobb magyarországi várak közé tartozott. Erre vezetett a Baltikum felől Rómába a Borostyánkő-út, majd a szentföldi zarándokút. Hazánkat egy évezreden át védte. A 13. század elejétől kezdve a „porta Hungariae” (Magyarország kapuja) szerepét tölti be.
1234-ben Babenbergi Frigyes próbálja megszállni. 1271 áprilisából származik Dévény erősségének első, fennmaradt írásos említése, amikor II. Ottokár cseh király seregével betört a Magyar Királyság területére és feldúlják. Katonái elfoglalták Dévény, Pozsony és Stomfa várait. Kőből épült várát 1288-ban Dywenként említik. Az elkövetkező esztendőkben is sűrűn szerepelt Dévény határvára a hódításra törő csehekkel vívott harcokban. 1301 és 1323 között ez a váruradalom is, az egész Pozsony vármegyével együtt osztrák igazgatás alá került, a Tellesbrunni család igazgatta, Habsburg Ágnes özvegy királyné kolostori eltartása címén. I. Károly visszaszerezte és a pozsonyi várispánsághoz csatolta. 1323 után már a pozsonyi királyi ispán felügyelete alatt állt.
1386 és 1389 között a cseh őrgrófok zálogát képezte. Rövidesen az örökké pénzszűkében álló Zsigmond király az osztrák Lessel Hering bárónak adta zálogba 8 ezer forintért a várbirtokot, akitől 1414-ben Garai Miklós nádorispán a saját költségén kiváltotta. Miután az uralkodó sógorának számító nagyúr örökbirtokul is megszerezte az erősséget, jelentős építkezések kezdődtek el, aminek során megépült a középső vár és benne a Garai palota. 1444 előtt III. Frigyes német király serege más határ menti magyar várakkal együtt megszállta Dévényt is. Az osztrákok uralták az 1450-es békekötésig, amikor visszakapta a jogos birtokosa. Miután 1481-ben fiúörökös nélkül Garai Jób báró meghalt, hatalmas váruradalmai, köztük Dévény is a királyi Kamara kezelésébe került át.
Hunyadi Mátyás a Kis Kárpátok leghatalmasabb földesúri családjának a Bazini és Szentgyörgyi famíliának adományozta (1460). Az ő idejükben épült ki a hatalmas területű alsóvár. Bár kisebb méretű ágyúrondellák is készültek, a továbbiakban nem alakították át korszerű, az ágyúkkal vívott harc követelményeinek megfelelően. Mindvégig megmaradt magánvárnak a hadászati fontosságú Pozsony közvetlen közelében. A 16. század elején az ország egyik leggazdagabb főúri családja, az ecsedi Báthoryak szerezték meg (1527-1605).
1526 után a reneszánsz stílusú palota egyre lakályosabb lett, a katonai szempontok másodlagossá váltak.
Mivel 1527-ben „sánta” Báthory István nádor Ferdinánd osztrák főherceg, magyar trónkövetelő kisszámú támogatói közé tartozott, a Szapolyai János király elleni hadjáratra felvonuló idegen zsoldosok akadálytalanul vonulhattak el a dévényi határvár alatt.
1529-ben a Bécs ellen felvonuló hatalmas török szultáni seregek nem ostromolták meg. 1530. május 8-án itt hunyt el Báthori István nádor, II. Lajos nevelője.
Ugyanígy 1605 májusában a Bocskai István erdélyi főnemes szolgálatában lépő hajdúk sem támadták meg.
1605-ben a katonailag fontos határvár a Habsburg uralkodó kezébe került. 1609-ben már 400 ezer aranyért a Keglevich grófok zálogbirtoka. 1619 októberében, miután Bethlen Gábor erdélyi fejedelem katonái éjszakai rohamban elfoglalták Pozsonyt, Dévény kicsiny helyőrsége puskalövés nélkül kaput nyitott (1620). A hadjáratokban többször is gazdát cserélt Dévény határvára az ágyúkkal vívott hadviselésben már nem számított jelentős katonai támaszpontnak.
1621 után rövid ideig a Palocsay família zálogát képezte, majd 1635-től kezdve egész fennállása idejére a dúsgazdag Pálffy grófi, majd hercegi családhoz kötődik története, szinte három évszázadon át. 1683-ban a török dolgavégezetlenül vonult el alóla.
1701-ben mivel Dévény földesura a feltétlen császárhű Pálffy család volt, az erősség elkerülte a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot. 1703 és 1711 között a Rákóczi szabadságharc idején Pozsony és környéke szilárdan a Habsburg hatalom birtokában maradt. Bár időnként megjelentek a kuruc portyázók Dévény környékén, de tüzérség hiányában nem tudtak az erős várfalakkal mit kezdeni. A Pálffyak helyőrsége sugárágyúkkal felszerelve vigyázta. A Rákóczi-szabadságharc után a vár, bár jól felszereltnek és őrséggel ellátottnak számított, elvesztette katonai jelentőségét, mint birtokközpont szolgált. Maga a főnemesi család a sokkal lakályosabb Vöröskő várában és számtalan kastélyának egyikében lakott inkább.
A dévényi váruradalomhoz Dévény, Hidegkút és Récse tartozott. A várat a 19. sz. elejéig lakták. 1809-ben Napóleon katonái megszállták és indokolatlanul felrobbantották ugyanúgy mint Győrt és Borostyánkőt is. Azóta rom, az elkövetkező időszakban egyre jobban pusztultak falai. Köveit a falusi lakosság is hordta építkezéseihez.
A 19. sz. első felében a romantikus történelemfelfogás a szlovák nemzet egykori dicső emlékévé léptette elő, ahová Ľudovít Štúr és diákjai – 1836 óta – gyakorta elzarándokoltak. Nekünk viszont inkább Ady Endre sorai jutnak eszünkbe: „Szabad-e Dévénynél betörnöm/ Új időknek új dalaival?“
1896-ban az ezredéves Magyarország tiszteletére emelt hét emlékmű egyikét, egy magas oszlopot, a dévényi felsővár elpusztított tornyának helyére készítették el. A millenniumi Árpád-emlékművet, Jankovits Gyula alkotását,, az első világháború után eltávolították. 1921. január 12-én robbantották le. „A dévényi ezredévi emléket a Duna és Morva folyók összefolyásánál álló 80 méter magas mészkőszirtnek a vár romjaival borított sziklás magaslatára építették. A gazdag díszítésű korinthoszi oszlop tetején a honfoglaló Árpád fejedelem egyik vitézének szoboralakja emlékeztette az utókort a vitéz elődökre. Mára csak az emlékezet maradt, az emlékmű nyomtalanul eltűnt.” – írja Halasy-Nagy Endre 1995-ben.
Utolsó tulajdonosa környékével együtt eladta a csehszlovák államnak! 1948-tól szigorúan őrzött, gyakorlatilag nem látogatható határsáv lett. Majd a várhegyen amfiteátrumot és színpadot építettek, ahol a szláv testvériséget és egyéb reprezentatív nemzeti ünnepeket tartottak. A várrom alatt évente Cirill és Metód hittérítők tiszteletére ünnepségeket tartanak. 1930, illetve 1965 óta rendszeres régészeti feltárás folyik a vár területén. 1961 óta nemzeti kulturális műemlék. Az 1980-as években, sok éves feltáró és restauráló munka után a dévényi erősség újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
A vármúzeum szezonban (május-szeptember) keddtől péntekig 10 órától 17 óráig tart nyitva. Szombaton és vasárnap egészen 19 óráig. Októbertől április végéig – hétfő kivételével – 10-től 17 óráig. Jelenleg a felsővár nem látogatható, mivel ott rekonstrukciós munkálatok folynak.
Gabriela Kiliánová szerint, a nemzeti hovatartozástól függetlenül is „jól jött” a vár a mindenkori, egymással a legkibékíthetetlenebb ellentétben álló politikai erők és mozgalmak számára. A liberálisok, konzervatívok, populisták, humanisták, nácik és kommunisták egyaránt tudtak és mertek kedvük szerint Dévényre hivatkozni, oda politikai ünnepségeket szervezni. Dévény a legutóbbi két évszázadban egyként volt az osztrák és magyar nemesség, illetve a több nemzetiségű polgárság kiránduló- és sétahelye, a régi idők szerelmeseinek nosztalgiázásra alkalmas célpontja, Ľudovít Štúr diákjainak agorája, zarándoklatainak, gyűléseinek és nemzeti szertartások színhelye, a magyarok ezredéves emlékoszlop állítására kiválasztott színtere, a birodalmi németek határvidéki találkozóit befogadó műemlékegyüttese, a szovjet–csehszlovák örök barátságot dokumentáló politikai fóruma. Végül, de nem utolsósorban Dévénynek mint határtelepülésnek is mindig akadt egymással sokszor teljesen ellentétes funkciója: hol a szabad és nyílt kapcsolatok, hol pedig az elválasztás, a fenyegetettség tudatosításának szimbóluma volt.
Ez utóbbinak állít emléket a vár alatt, nem messze a Morva Dunába való torkolásától egy emlékmű, mely emlékeztet a kommunista totalitárius korszakra, amikor a szabadságra vágyó menekültek közül sokakat agyonlőttek. Az emlékművön sok száz név olvasható, köztük magyaroké is.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
Több kép tekinthető meg Képgalériánkban.
