Az Adóigazgatóság információi szerint hétfőig, azaz március 15-éig 11 707 alkalmazott és vállalkozó kérte adóbevallásának elhalasztását, illetve a határidő meghosszabbítását. A törvényből eredő határidő az éves adóbevallás esetében március 31. A jogi személyeknek a törvénymódosítás után nem kell kérvényezniük a határidő meghosszabbítását, elég ha ezt a szándékukat egyszerűen bejelentik. Az Adóigazgatóság elnöke, Miroslav Dobák tájékoztatása szerint eddig 2382 cég élt ezzel a lehetőséggel. Azt, hogy a tavalyi 23 293 kérvényhez képest idén mennyien kérték az adóbevallásuk elhalasztását, Dobák még nem tudta megmondani. Tavaly az ország egyes adóhivatalai 20 248 kérvényt bíráltak el pozitívan, ebből 17 729 fizikai személyre, míg a maradék 2519 kérvény jogi személyre vonatkozott. A beadott adóbevallási ívek összesített száma pedig meghaladta az egymilliót, tájékoztatta a hírügynökséget Dobák.
Az adóhivatalok maximum három hónapos halasztást adhatnak az adóbevallás esetében, abban az esetben pedig, ha a kérelmezőnek külföldről származó jövedelme van, hat hónap lehet a halasztás hossza. A halasztás leggyakoribb oka a külföldi jövedelemre vonatkozó igazolás hiánya, hosszan tartó betegség, vagy pedig az adóbevallás adószakértővel történő elkészítése.
ČTK, Felvidék Ma

Kapcsolódó cikk:
Nem kapkodjuk el az adóbevallást