A Magyar Televízió Átjáró műsorában április 16-án Csémy Tamás az idén immár húszéves Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének alapító elnöke volt a stúdió vendége. A műsorban Kendy Éva és Farkas Péter tartalmas riportfilmjét is láthattuk a szövetség ünnepségéről, amelyet Prágában tartottak március 13-án.
Kendy Éva, nagykaposi televíziós riporter megszólaltatja Kokes Jánost, a Prágai Tükör főszerkesztőjét, Rákóczi Annát, a szervezet jelenlegi elnökét, Csémy Tamást, a szervezet alapítóját és több alapszervezet elnökét, és a szervezetet támogatókat is, köztük Pogány Erzsébetet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatóját.
Számos színes pillanatkép látható a prágai március 13-i jubileumi ünnepségről, erről a Felvidék Ma portálon is beszámoltunk.

A műsor megtekinthető itt (a felvétel pár másodperces várakozás után magától indul):

*
*