Legalább 9 százalékos támogatásra számít a parlamenti választásokon Csáky Pál, az MKP elnöke a Sme napilapnak adott interjúja szerint. Az adatot saját megrendelésre, négy különböző ügynökség által végzett kutatásra alapozza. Ezek alapján a Most-Híd 2,6-3,5 százalékot szerezne. Kormányra az SZDKU-val és a KDM-mel lépne a párt, minden más lehetőség a választások tényleges eredményének függvénye.

Hogy miért kellene a polgároknak az MKP-ra, és nem a Most-Hídra szavazniuk, arra Csáky úgy válaszol: azért, mert a legtöbb embernek nem tetszik, hogy az új párt volt pártja ellen kampányol, meg az is érdekelné őket, honnan van annyi pénzük Bugáréknak a masszív kampányra. Jelzi: sokan vélik úgy, Ján Slota ittasan is igazat mondott, amikor úgy fogalmazott, a Most-Híd megalakítását a Smer ösztökélte. Az sem kizárt, hogy a kampányukat is kormánybarát körök támogatják, ahogyan a vállalkozásaik is kapnak kormányzati támogatást. Csáky szerint a politikus legyen politikus, ne nagyvállalkozó. A kettő együtt nem megy. Bugár Béla is azért hiteltelen, mert vállalkozó-politikusként próbál elvi politizálásról beszélni. Igaz, Bugár pártjának szponzori hátterét egyelőre egyetlen, erre hivatott civil szervezet, de a szlovák sajtó sem vizsgálja. A Sme firtatja: ha azon múlna a jobboldali koalíció, Csáky tárgyalóasztalhoz ülne-e Bugárral. Az MKP elnöke úgy reagál: Bugár koalíciót kötne a Smerrel, ha bejutna a parlamentbe, de nem fog bejutni.
Csáky az interjúban elmondja: az MKP választóinak 55 százaléka jobbközép értékrendet vall, 30-35 százalékuk baloldali. Kormányra kerülni a párt azért szeretne, hogy véget vessen bizonyos folyamatoknak, például a korrupciónak, az uram-bátyám rendszernek, a régiók pártállás szerinti megkülönböztetésének, a magyar kisebbség folyamatos ingerlésének, jogai csorbításának.
A Sme arra is rámutat: óriásplakátjaival az MKP megsérti a nyelvtörvényt, pedig jogállamban törvénytisztelőnek kellene lennie akkor is, ha rossz a törvény. Csáky azt válaszolja: az alkotmány lehetővé teszi, hogy magyarul kommunikáljon a párt, ráadásul az MKP alapszabálya tartalmazza, hogy tanácskozási nyelve a magyar. Normális körülmények között a magyar nyelvű óriásplakát senkit nem kellene, hogy bántson. Csáky arra is kitér: a csak angol vagy csak német szövegű óriásplakátok ellen még csak véletlenül sem lép fel a kulturális kormányzat. Ők sem igazodnak hát egyesek komplexusaihoz. Erre viszont a Sme újságírói adnak tipikusan szlovák választ: „Ez így igaz, de az MKP esetében mégiscsak provokációról van szó. Hiszen maguk jól tudják, ki kormányozza Szlovákiát.” Az MKP viszont a saját feje után megy, mondja Csáky, s úgy gondolkodik, ahogyan az óriásplakátján olvasható: Sorsunk a kezünkben van.

Felvidék Ma