A Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 c. műsorának vendége, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ismét szókimondó volt, főleg a magyarveszély kapcsán tett éles megjegyzéseket. A Fidesz győzelme kapcsán újfasiszta diktatúráról beszélt, az MKP esetleges kormánytagságát a szlovák szuverenitás megszűnésével tette egyenlővé, a magyar párt vezetőit gazembereknek nevezte, akik két éven belül népszavazással elszakítanák Dél-Szlovákiát Szlovákiától. A Most-Hídról pedig kijelentette: az is magyar párt, és a Smer azért hozta létre, hogy szavazatokat vegyen el a Magyar Koalíció Pártjától.
„ Inkább a pokolfajzat Lucifer legyen kormányon, csak ne a magyarok” – fogalmazott Slota, aki ezzel verte vissza pártja négyéves koalíciós tagsága során zokszó nélkül eltűrt megaláztatásait. Nem veszekedni kell – mondta -, hanem minden áron megtartani szlovák kézben az országot. Felháborodottan kérdezett vissza, „ki gondolhatná, hogy Orbán barátja a kormányban jót hozna Szlovákiának”, amikor a műsorvezető erről kérdezte. Slota szerint Magyarország az EU felügyelete alatt áll, mégis Nagy-Magyarországról álmodik. Orbán és Slota szerinte visszaél a magyar hazafisággal, és bár a Fidesz elhatárolja magát a Jobbiktól, Vona pártját Orbán hozta létre, úgy, mint Fico a Most-Hídat. Írásos bizonyítéka az utóbbira Slotának ugyan nincs, de mint mondta: a politikában sokszor megtörténik az ilyen dolog.
A nemzetiek négyéves kormányzati szerepét értékelve Slota elmondta: tudja, hogy pártja a kormány rút kiskacsája, ők a tolvajok és gyilkosok… A nyilvánosság nem veszi észre, hogy sokszor a tolvaj kiált tolvajt, jelentette ki, amikor pártja minisztereinek botrányairól kérdezték. Hozzátette: nem a nemzeti párti miniszterek ügyeivel foglalkozik a hágai nemzetközi bíróság, hanem a legerősebb kormánypárthoz tartozókéval. Az elektronikus autópályadíj-tendert említette, az agrártárca esetében pedig olyan, az EU által visszavont „milliárdos” támogatásokat hozott fel, amelyeket fűkaszálásért fizettek ki szerinte olyan területeken, ahol csak csupasz sziklák vannak. Hozzátette persze, hogy az EU-ban is korrupt mindenki. A átlagos korrupció 18 százalékos, Szlovákia ennél jobb átlagot ért el, csak 16 százalékot. „Miért kellene pápábbnak lennünk a pápánál, vagy egyenesen fehér palástos angyalnak?! – kérdezte háborogva. A légszennyezési kvóta körüli botrányról megjegyezte, azt kéne látni benne, hogy több mint 2 milliárd koronát hozott a konyhára…
Amúgy furcsa állapotban válaszolgatott a pártelnök a műsorvezetőnek. Itt például kitért arra, hogy személyes „gáza” neki is van, akár szét is pukkaszthatja, mégsem kapna érte egy centet sem… Pártja büszke rá, hogy kormányzása idején épült a legtöbb bérlakás 1989 óta, hogy 1550 iskolát újítottak fel európai pénzből, s a szlovák nemzetért ő bármilyen kompromisszumra kész. Igaz, a kompromisszum nem jelenti azt, hogy „belebújik bárkinek a végbelébe”, mint azt a Smer tette, amikor az MKP javaslatát támogatta, hogy a tankönyvekben a földrajzi nevek kétnyelvűek legyenek. Az ő pártja „legszívesebben kiradírozná az MKP-t a föld felszínéről”, ők a legrégebbi szlovák párt az országban, nekik senki nem mondja meg, mit kell tenniük, s az sem érdekli őket, ha extrémista bélyeget kapnak. Becsmérlően nyilatkozott az európai pártszövetségekről, a kisebbségvédelmi egyezményekkel kapcsolatban meg leszögezte: nekik nem kell semmilyen EU-s norma. Kalifornia államban például népszavazáson tiltották be az 55 százalékos spanyol kisebbség nyelvének oktatását az iskolákban, mondta. Bár neki elég, ha Magyarországgal szemben bevezetik a reciprocitás elvét.
Slota biztos benne, hogy pártja legalább két számjegyű eredménnyel zárja a választásokat, és bármelyik szlovák párttal koalícióra lépne, hogy magyarok ne kerülhessenek hatalomra. S itt még azt is leszögezte: a Most-Híd sem való a kormányba, mert „hidakat a magyarországi tankok számára épít”.

Felvidék Ma