Két gyújtogató a Duna mentén címmel kommentárt közölt szerdán az állampolgársági törvény módosításáról a bécsi Die Presse.
A konzervatív osztrák lap szerint a kettős állampolgárság bevezetésével Orbán Viktor csak bátorítja a “baloldali populista” Robert Fico szlovák miniszterelnököt.
“Az ember azt gondolná, hogy Magyarország erős emberének, Orbán Viktornak van elég más gondja” – fogalmazott a szerző, Burkhard Bischof. Amilyen katasztrofálisnak festette le a szocialisták által hátrahagyott szociális és gazdasági örökséget, nagy buzgalommal kellene munkálkodnia az ország talpra állítását célzó reformterveken. De a jelek szerint egyedül az állampolgársági törvény módosításán dolgozott, amely így lehetővé tenné a szomszédos országokban élő összes magyar nemzetiségűnek a magyar állampolgárság megadását – írta.
Az ilyen kettős állampolgárság gyakorlata már sok esetben szült rossz vért, például a Dél-Oszétiában vagy Abháziában kiállított orosz útlevelek – vélekedett a szerző. Nézete szerint rossz vért szül Magyarország szomszédainak körében is, noha Budapest kitartóan állítja, hogy csak Szlovákia csinál problémát belőle, s hogy Romániában, Szerbiában, Ukrajnában vagy Ausztriában nincsenek, vagy alig vannak fenntartások.
Még ha így volna is, Orbán Viktor nagyon jól tudja, milyen hiperkényes téma a szlovákiai magyar kisebbség kérdése, s hogy Szlovákiában júniusban választások lesznek. Az ottani nacionalisták a magyar témával akarnak pontokat szerezni a választóknál, a baloldali populista Robert Fico éppúgy, mint a “magyarfaló” Ján Slota. Vajon Orbán kettejükkel együtt folyamatosan napirenden akarja tartani a szomszédságvitát, hogy mindnyájan elterelhessék a figyelmet az igazi problémáktól? – tette fel a kérdést a Die Presse.
MTI