Robert Fico kormányfő vezetésével, Ivan Gašparovič államfő jelenlétében ülésezik a szlovák nemzetbiztonsági tanács, miután hétfőn a magyar Országgyűlés elé került az állampolgársági törvény módosítása. Délután összeül a parlament külügyi bizottsága is, Mikuláš Dzurinda, az SZDKU elnöke és Iveta Radičová, a párt listavezetője pedig Brüsszelbe utazott, hogy az esti órákban az Európai Néppárt frakciójában lobbizzon a készülő magyar jogszabály-módosítás ellen.

A hivatalos szlovák álláspont szerint a szlovákiai magyarok esetleges kettős állampolgársága Szlovákia számára “nemzetbiztonsági kockázat”, ezért szükséges a megfelelő válaszintézkedések meghozatala.
Fico korábbi nyilatkozataiban többször is jelezte: Szlovákia szigorú választ készül adni Budapest lépésére, s egyúttal kilátásba helyezte az alkotmány módosítását is. Robert Fico szerint az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy az a szlovák polgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, el fogja veszíteni a szlovákot.

Felvidék Ma