Az ember naponta olvas, hall képtelenebbnél képtelenebb híreket a nagyvilág bármely szegletéből. Politikusok, színészek pletykái, a bulvársajtóban szétszórt hírmorzsák között csemegézhetünk nap, mint nap. Slota turullövészetéről szóló értesülés nehezen helyezhető el bármelyik kategóriában is.
Viccnek sajnos elég rossz, hiszen ez olyan mintha kinevetnénk a saját nemzeti jelképeinkre vaktában lövöldöző szlovák politikusok úri allűreit. Az egyik nap még csak turullövészetet tartanak a Szlovák Nemzeti Párt tagjai, lehet a másik nap már magyarokra lőnek majd? Ha nem is személyesen ők, de szikrát adhatnak a feltüzelt és magyarveszélytől megrémült nacionalistáknak. Szórakozásból lövöldözni, micsoda férfias cselekedet!
A Trencsén megyei Bánluzsányban több szlovák politikus – főleg a Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Párt tagjai – vettek részt azon a lövészeten, amelyet turullövészetnek neveztek a párt honlapján. Az első helyezett díját Bc. Milada Belásová képviselő asszony biztosította. Sajnálatosnak nevezték beszámolójukban a résztvevők, hogy nem igazi turulra lőhettek. A valóság tehát az, hogy könnyed szórakozásként turullövészetet tartanak a nemzeti párt politikusai-Fico csatlósai, míg az ország gazdasági állapotáról lassan leolvad a cukormáz és marad a keserű valóság.
A romák elleni plakátok után, a turullövészet is a nemzeti párt népszerűségi indexét növeli majd a szélsőségesek körében. Bízzunk benne, hogy egy párt sem szeretné utánozni, sem túlszárnyalni Slotáékat  elmebeteg kitalációjukban, a turullövészetben.

Nemzeti jelképünk meggyalázása nem újkeletű a szlovákok vagy csehszlovákok számára. A millenniumi emlékműveink elpusztítása szinte első feladata volt a Felvidéket megszálló csehszlovák légiósoknak. A nyitrai elpusztított emlékoszlopon megtalálható volt a turul is. Emlékműveinket szétverték, szétlőtték, lerombolták, de történelmünket nem tudták eltüntetni és magyarságunkat nem tudták kiirtani. Bár voltak és lesznek is janicsárok, akiknek a turul  csak egy madarat vagy egy papagájt fog jelenteni, nemzeti hagyományainkat ápoló és történelmünket ismerő nemzettársaink azonban egészen máshogy tekintenek a turulra.
A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. Az országban 1896-ban, a milleniumi ünnepségek alkalmával hét helyen állítottak emlékművet a Wekerle-kormány megbízására: Dévény, Nyitra, Munkács, Brassó, Pannonhalma, Zimony és Pusztaszer helységekben – ebből csak Pusztaszer és Pannonhalma található a mai Magyarország területén. A hét emlékműből három: a nyitrain (4 darab is), a munkácsin és a zimonyin volt turul-szobor – olvashatjuk több helyen is.

A fokozódó magyarellenes hangulatban már nem csodálkozhatunk egyik szlovák párt hozzáállásán sem. Vannak, akik elképzelt turulokra lövöldöznek, és vannak, akik a magyar állampolgársággal riogatják a megrémült szlovákságot, nemzetbiztonsági kockázatot emlegetve. A Szlovák Nemzeti Párt szimbolikus sasmadara úgy tűnik, szintén retteg a magyar turultól, hiszen hisztérikus szárnyalásával és folytonos károgásával csak egy mezei vetési varjúvá alacsonyítja le magát.

Karaffa Attila, Felvidék Ma