A június 27-én és 28-án megrendezett Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozóján Bukovský Jánost, Deáki polgármesterét jutalmazták a Polgármesteri Ezüstlánc-díjjal. Gödöllőn  rajta kívül még Dr. Baranyi István, Pusztaföldvár polgármestere részesült a komoly szakmai elismerésben.

Az elmúlt évtizedben Felvidékről Pázmány Péter, Tóth Ernő és Kvarda József kapta meg a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Polgármesterek Egyesülete által alapított díjat. Ezzel az elismeréssel azokat a polgármestereket jutalmazzák, akik legalább két teljes cikluson keresztül betöltötték tisztségüket, s elismert szereplői a polgármesterek közösségének.
Bukovský János a díj kapcsán nyilatkozott Magyar Polgármester című lapnak, amelyben ismertette polgármesteri munkásságának meghatározó állomásait.

„Öt alkalommal, jelentős támogatottságot élvezve választották újra a határon túli, többségében magyar lakta község polgármesterének. Deáki címerének mottója a latin írás szerint így szól magyarul: Krisztusban van az én reményem. Polgármesterként, e bölcs idézet szellemében fontosnak tartom, hogy tanuljunk a tegnapból: legyen hitünk, lelkierőnk a nehézségek legyőzésére és reményünk a szebb jövőben. A hagyományok és az anyanyelv megőrzése mellett az alapvető életfeltételek megtermését tartottam a fő feladatomnak.
1992-től 10 esztendő alatt befejeztük a csatornahálózat kiépítését, illetve a gázművesítést. Uniós projekt keretében újjáépítettük a járdákat, kerékpárutakat hoztunk létre, illetve kialakítottuk az informatikai hálózatunkat. Az iskola, a községi hivatal és a felújított művelődési központ már csatlakozott a világhálóra. Belekezdtünk az ipari park felépítésébe, a hulladékosztályozó létesítésébe, közművesített bérlakások építésébe.
Öt alkalommal nálunk rendezték meg a Magyar Pedagógusok Nyári Egyetemét (1992-96), egyszer a Magyarok Világszövetségének Konferenciáját (1997). Ugyanebben az évben felavattuk a falu alapító Szent István királyunk szobrát. Keresztet állítottunk a templomkertben, falunk szülötte, Dr. Serédi Jusztínián érsek, bíboros emlékére, a halálának 60.évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség keretében, öt esztendővel ezelőtt.
Külön említést érdemel, hogy közösségünk – jelentős hazai és anyaországi segítséggel – a deáki Nagyboldogasszony templomon elvégezte az állagmegóvási munkálatokat.
Szlovákia csatlakozásával az Európai Unióhoz 2004-ben megnyílt a lehetőség, hogy pályázati felhívások segítségével felújítsuk a deáki Magyar Tannyelvű Iskolát, a kultúrházat, s ezzel hosszabb időre teljesíteni tudtuk a feltételeket a teljes értékű társadalmi és kulturális élet megtermésére.”

Bukovský János 1950. január 6-án született Deákiban. A Komáromi Gépipari Iskolában érettségizett 1969-ben. 1990-től Deáki polgármestere, 2001 és 2005 között Nyitra megyei képviselő. Három gyermeke – János, Péter, Zsuzsanna –, és öt unokája – Gergely, Orsolya, Dorottya, Izabella, Borbála – van. A hagyományok és az anyanyelv megőrzése mellett az alapvető életfeltételek megteremtését tartja a fő feladatának.

Magyar Polgármester, Felvidék Ma