.jpg)
Somogyi Szilárddal, a Szabadság és Szolidaritás pártjának parlamenti képviselőjével beszélgettünk a parlamenti választások utáni helyzetről, a magyar kisebbség helyzetéről és jövőjéről. Somogyi Szilárd 1989-ben majdnem a parlamentben találta magát, csak fiatal életkora akadályozta meg, hogy nem vált a törvényhozás tagjává. A dunaszerdahelyi vállalkozó a SaS színeiben került be a parlamentbe.
Képviselő úr, először is engedje meg, hogy gratuláljak a parlamentbe való bejutáshoz. Hogyan értékeli pártja és az Ön személyes győzelmét?
– Köszönöm szépen a gratulációt a párt nevében és a magam nevében is. A párt sikerének tartjuk, amit a választásokon sikerült elérni, amihez azért bizonyos mértékben mindenki, tehát én is hozzájárultam. Úgy értékelem, hogy elsősorban egy generációváltásnak az igénye realizálódott a Szabadság és Szolidaritás pártjának a választási eredményében. Húsz év telt el 1989 óta, ez a húsz év eléggé hosszú idő arra, hogy a még jó oldalon álló politikusok is bizonyos mértékben elhasználódjanak. Az emberben magában mint társadalmi lényben van egy bizonyos dinamika, hogy az újra, az új arcokra vágyik és ez most megmutatkozott a választásokon.
Ön szerint mivel tudta meggyőzni pártja a választókat, miért szavaztak kiemelkedően sokan a SaS-ra?
– A mi pártunk a legelejétől kezdve leszögezte, hogy a kommunista párt volt tagjait nem látja szívesen, egyáltalán nem a saját soraiban. Ez egy olyan éles határvonal volt a lezáratlan múlt, illetve az aktuális jelen között, ahogy ezt eddig egyetlen politikai párt sem deklarálta. Az, hogy az állambiztonsági listákon szereplő emberekkel sem működünk együtt, ez inkább csak plusz volt. Ez természetesen sok esetben dilemmát is okozott, hiszen talán az olvasók is tudják, hogy nem lehet egy kalap alá venni minden kommunista párttagot, mert volt tisztességes kisebbség is, de nem tehettünk kivételt, mert akkor nem mondhatnánk, hogy meghúztuk ezt a határvonalat. Számomra ez olyan jelentős momentum volt, ami kiemelte a sok, egyéb, új képződmény közül a Szabadság és Szolidaritás pártját.
Olyan kommunikációs formákat tudott választani az SaS, ami nem jellemző a többi pártra. Itt is a generációváltás mutatkozott meg. Tudatában voltunk, hogy nemcsak az interneten keresztül kell megszólítani a választókat, ezért nagy hangsúlyt fektettünk, hogy a választási kampányunk során minél több helyre jussunk el. Több mint 500 helyiségbe volt jelen a párt április 13-ától június 9-ig, amíg a választási kampányunk tartott, hogy lássák hús-vér emberek vagyunk, fizikai valóban megjelenünk. Ötvenöt járási városban és majdnem 490 kistelepülésen vagy nagyközségben vettünk részt a választási kampány során.
Korszakváltás következik a szlovák politikában? Fico-kormányt leváltották, hogyan tovább? Több választási ígéretet nem tudnak az egyes pártok megvalósítani, mivel a koalíciós szerződés megköti a kezüket. Nem félnek attól, hogy emiatt választóik elpártolnak majd és az önkormányzati választásokon ez negatívan mutatkozik meg?
– Korszakváltás következik abban az értelemben, hogy a Fico-kormány befejezi a hatalomgyakorlást, vele együtt az általa meghonosított politikai gyakorlatot is. Gondolok itt a fű alatti megegyezésekre, az óriási értékű bennfentes döntések elburjánzására. Bízunk benne, hogy ez fokozatosan ki fog kopni a politikai kultúrából.
Tudatában vagyunk annak, hogy néhány választási ígéretünk kikerült a kormányprogramból. A programunk 130 konkrét javaslatot tartalmaz, ebből kettő, a marihuána dekriminalizálása, illetve az azonos nemű polgárok regisztrált partnerség, amiről le kellett mondanunk, annak ellenére, hogy ezzel nagyon sok választót szólítottunk Viszont azok a kérdések, amelyek miatt le kellett ezekről mondanunk, hogy összeálljon ez a négyes koalíció, a társadalom 97 százalékát érinti. Soha nem tévesztettük szem elől a valós célt, az egyén gazdasági biztonságérzetét, mert sokkal könnyebben gondolkodik és sokkal nyugodtabb az ember, ha az anyagi biztonságérzete nagyobb. Éz a legfontosabb dolog, amit először el kell érni. Nem félünk attól, hogy ez befolyásolná az önkormányzati választásokat . Az önkormányzati választásig rövid az idő arra, hogy a kormány valami konkrétumot létre tudjon hozni, de arra talán elég, hogy az elkezdett munka megerősítse az emberekben azt a hitet, hogy egy másfajta politizálás.
Nekünk az önkormányzati választásoknál két nagyon egyszerű célunk van. Az első, hogy minden ezer eurónál nagyobb értékű közbeszerzési szerződés kerüljön föl az adott önkormányzat honlapjára, hogy nyilvános legyen. A másik pedig, hogy minden önkormányzattal kötött szerződés nyilvános legyen. Amennyiben ezt a két dolgot sikerül elérnünk, akkor reményeink szerint nagy mértékben fog javulni az önkormányzati képviselők munkája.
Hogyan látja, miért nem került be az MKP a parlamentbe?
– Június 12-e előtt talán nem volt szlovákiai magyar, de talán semmilyen más ember sem, aki azt mondta volna, hogy az MKP nem fog bekerülni a parlamentbe. Mindenki számára nagy meglepetés. Azóta az olvasók is és mindenki, aki a kérdés iránt érdeklődik 5-10 különböző okról olvashatott, hogy vajon miért is következett be ez a nem várt fordulat. Úgy gondolom, hogy az MKP továbbra is erős párt.
Nem vagyok benne biztos, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény megfelelően volt időzítve, illetve hogy megfelelően volt előkészítve. A megfelelő előkészítés alatt én arra gondolok, hogy a szlovákiai magyar társadalomban még sokan élnek, akik megtapasztalták a 40-es évek végét, 50-es évek elejét. A kitelepítések, a reszlovakizáció, a különböző hűségnyilatkozatok aláírása élő téma a szlovákiai magyar köztudatban. Mivel ez a törvény a köztudatban nem volt előkészítve, tehát idejött Martonyi János egy szerdai napon és bejelentette, hogy lesz egy ilyen törvény, és csütörtöktől ezzel kellett együtt élni, egy félelmi reakciót váltott ki, főleg az után, hogy elég határozottan lépett a magyar törvény ellen az épp aktuális szlovák kormány. Azok az emberek – és ez a társadalomnak a nagyobb részét érinti -, akik különösebben nem foglalkoznak a politikával, a jogtudatuk nem túl fejlett, úgy gondolhatták, hogy most megint előjönnek azok a kényszerítő intézkedések, amik az 50-es évekre voltak jellemzők, és gyorsan behúzták a kéziféket. Én ebben látom az egyik okát, hogy ilyen nagy váltás állt be a szlovákiai magyarok a választási preferenciájában. A Trianonnal kapcsolatos dolgok már csak egy mázt adtak az egészre.
A Most-Híd párt bekerült a paralamentbe, hét szlovák és hét magyar képviselővel rendelkezik majd. Ön a SaS-ban a nyolcadik magyar képviselő a parlamentben. A két párt képes, hajlandó-e a magyar nemzetiségű állampolgárok kérdésében összefogni? Hogyan látja, tud-e ebben segíteni?
– Nekem a Híd pártról kb. annyi információm van, mint bárki másnak Szlovákiában. Igaz, hogy voltak köztünk egyeztető tárgyalások még az év elején, hogy indítsunk közös listát, de ebből nem lett semmi. Kisebbségi kérdésben, se másban a gazdasági kérdéseken kívül nem volt egyeztetés sem az SaS, sem pedig köztem és a Híd párt között. A Hídba olyan emberek vannak, akik nem új arcok a politikában, legalábbis túlnyomó részt ilyen emberek vannak a Híd listáján vagy a parlamenti képviselőik között. Ezeknek az embereknek az eddigi munkássága ad egy garanciát arra, hogy biztos nem fogja hidegen hagyni őket semmiféle kisebbségnek és ezen belül a magyar kisebbségnek a problematikája sem. Mindenképpen tudok segíteni én is, hiszen több a lehetőségem, mint június 12-e előtt volt. Június 12-e előtt is több volt, mint egy normál polgárnak, hiszen egy olyan pártnak vagyok a tagja, amelyre nem lehet azt mondani, hogy magyar párt. Az SaS-t inkább szlovákiai polgári pártnak tartom. A magyar nemzetiségű tagoknak a száma elenyésző ebben a pártban. Nekem viszont kedvező közeg ez arra, hogy „magyar szemüvegen” keresztül is megvilágítsam a dolgokat párttársaimnak, akiknek eddig különösebb okuk nem volt kisebbségi problémákon gondolkodni. Egyik fő feladatomnak ezt tartom. Az elmúlt húsz évben ugyanis nem sikerült a legfontosabb információkat közkincsé tenni. Olyasmire gondolok, hogy az elmúlt húsz év alatt nem sikerült például az általános iskolai vagy a középiskolai tananyagba olyan passzusokat beépíteni, amelyek a nem magyar nemzetiségű diákok számára alapinformációkat nyújtottak volna rólunk, hogy hogyan kerültünk ide, honnét jöttünk, hányan vagyunk, jöttünk-e egyáltalán valahonnét, milyen nyelven beszélünk, miért nem Magyarországon élünk, miért itt. Sokszor úgy tűnik nekem, hogy mi tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal, de a folyamatot, ahogyan tisztáztuk ezeket a kérdéseket, nem tudtuk megosztani a más nyelvű, más nemzetiségű polgártársainkkal, viszont a következtetéseket már úgy tálaljuk nekik, mintha ők is tisztában lennének mindennel. Mi másként szocializálódtunk, más környezetben, más televíziót néztünk, más költőket, más népmeséket olvastunk, de az innét 150 kilométerre, ugyanezen országban élő más állampolgárok erről semmit nem tudnak. Tehát „Bagaméri fagylaltos” semmit nem jelent számukra.
Dunaszerdahelyről és környékéről sosem volt ennyi magyar parlamenti képviselő a szlovák törvényhozásban. A régió felemelkedéséért tudnak-e tenni, és vannak-e rövid, illetve hosszú távú tervei?
– Dunaszerdahely és környéke nagyon jó terep lesz arra, hogy az ember egyes konkrét régiókkal foglalkozzon, vagy egy kicsit hozzátegyen a fejlődéséhez. Viszont azt a kollégáim és a rám szavazó választópolgár számára is számára is nyilvánvalóvá kell tennem, hogy én nemcsak a déli régiókat tartom fontosnak, hanem általában egész Szlovákiát. Én abban látom a régióknak a felemelkedését, hogy az embereknek munkahelyet biztosítsunk. Lehetnek nekünk szép kirándulóhelyeink, de mindez másodlagos, ha 20 százalékos a munkanélküliség. Én konkrétan meg szeretném majd kérdezni néhány külföldi nagyvállalat vezetőjét, hogy mi miatt döntene úgy, hogy Szlovákiában alapít üzemet. Nem egy kereskedelmi vállalatot, aminek van nyolc alkalmazottja, hanem egy gyártóüzemet, ahol több száz emberre van szükség. Pl. Királyhelmec környékére egy háromszáz főt foglalkoztató üzemegységet, és ezeket kell megpróbálni realizálni. Ez a legjobb módszer arra, hogy a választópolgár gondjain enyhítsünk. Hogy legyen egy fölszívó üzem, 50-80 kilométerenként, ahol alkalmazottakra van szükség, ez az igazi régiófejlesztés, a bicikliút csak ez után következik.
A magyar kisebbség az elmúlt kormányzás alatt jelentős sebeket kapott, és több törvény is szinte kifejezetten a magyarok ellen született. Hogyan látja, a négyes koalícióban megvan-e az akarat, hogy ezeket a törvényeket semlegesítse vagy hatályon kívül helyezze?
– Igen ezzel teljesen egyetértek, hogy szinte kifejezetten a magyarok ellen született több törvény és kormányzati lépés. A Fico-kormány nem neutrális szempontból közelített a kisebbségi kérdésekhez, hanem azt kereste, hogyan ne kedvezzen. Nem gondolom azt, hogy Fico óriási magyargyűlölő, inkább ő üzletileg felmérte azt, hogy Dél-Szlovákiában valószínűleg semmiféle szavazatokra nem számíthat, így semmit nem veszít, ha nem lesz jó Dél-Szlovákia felé, viszont másutt a magyarellenességgel újabb szavazókat mobilizálhat, vagy pedig a Szlovák Nemzeti Párttól választókat szívhat el.. A választási kampányban már a „nemzetállami érdek” volt a jelszava. Ezek már nagyon veszélyes kifejezések, teljesen kirekesztőek. Egy államnak nemzeti vagy állami érdekei lehetnek, de amikor a kettőt összekapcsolja, akkor itt a más nemzetiségű választók érdekeivel senki nem számol.
Megvan az akarat a négyes koalícióban arra, hogy ezeknek a kimondottan magyarellenes törvényéknek az élét elvegye. Nem vagyok benne biztos, hogy egyik hónapról a másikra vissza lehet állítani azt az állapotot legalább, ami a Dzurinda-kormány végén volt. Akkor ugye azt lehetett mondani, hogy voltak ugyan problémák és voltak súrlódások, de nem volt elsődleges, hogy a szlovák-magyar különállást orvosolni kéne. Az új kormány első periódusában az lenne a feladata, hogy visszaállítsa ezt a starthelyzetet, és utána kezdjünk el újítani a dolgokon. Nagyon sok olyan kérdés van, ami Dzurindáék alatt sem került napirendre, időközben pedig már telt az idő, megértek bizonyos gondolatok kisebbségi oldalon is.
Miben látja a felvidéki magyarság megmaradásának zálogát? El tudja-e képzelni munkáját, hogy együtt dolgozzon a magyar párttal és a felvidéki magyar civil szervezetekkel annak érdekében, hogy fejlődjön a déli régió és ne az asszimilációé legyen a főszerep, hanem az identitás megőrzéséé, a kulturális hagyományok megőrzéséé?
– A felvidéki magyarság megmaradásának a zálogát elsősorban a tanulásban látom. Egyetemista koromban sokat gondolkoztam azon, okozhat-e problémát az, ha két kultúrában felnövő ember él együtt. Arra jöttem rá, kicsi a valószínűsége, hogy ezek az emberek a „félszavakból is megértik” egymást szintre el tudjanak jutni. Ha feladják a kulturális identitásukat , akkor megy a dolog. Ha ugyanazon a kulturális emlőn növünk fel, akkor tényleg sokkal könnyebben lehet elérni azt, hogy az ember fél szavakból, fél mondatokból is megértse a másikat. Nem tudom magamról elképzelni azt, hogy most, 41 évesen egy új kulturális identitást tudnék felvenni. Néha eszembe jutnak olyan dolgok, hogy ha nekem emigrálnom kellene, vagy új hazát kellene választanom, akkor be tudnék-e oda illeszkedni. Nem hiszem, mert nekem a népmesék, a mondókák másak, és a kiszámolókat sem tudnám az adott országnak a nyelvén ugyanúgy elmondani. A nemzeti jelleg olyan erős determináló tényező, amit akár akarunk, akár nem, egy idő után már bennünk van.
Arra semmiféle kompetenciát nem érzek, hogy eldöntsem, hány magyar párt van Szlovákiában. Az SaS volt az egyetlen párt, amely például ellentétes állásfoglalást adott ki a nyelvtörvény módosítása vagy a hazafiassági törvénnyel kapcsolatban, tehát ellene ment a szlovákiai közhangulatnak. Vajon nevezhetjük-e ezért az SaS-t magyar pártnak? Természetesen, nem. Egy normálisan gondolkodó pártnak nevezhetjük. Cselekedeti alapján ismerszik meg az ember, vagy gyümölcs alapján ismerszik meg a fa. Az, hogy az egyik vagy a másik párt magáról mit állít, az verbális kommunikáció. Aztán az, hogy hogyan fog szavazni bizonyos kérdésekben, mit terjeszt be akár parlamenti, akár önkormányzati szinten, az majd megmutatja, hogy tényleg magyarként gondolkodik-e. Én magyar vonalon bárkivel együtt fogok működni, aki a józan ész platformján áll.
Miben tudja segíteni a parlamentből a Csallóköz felemelkedését? Autópálya, munkahelyek – ön hogy látja, megvalósulhatnak-e a négyéves kormányzás alatt?
– Az utóbbi időben nemegyszer hallok negatív véleményeket az autópályáról, vagy a gyorsforgalmi úttal kapcsolatban. Ezen nagyon csodálkozom, bár a kérdésnek nem vagyok szakértője. Biztos vagyok benne, ha pl. Dunaszerdahelyről le lehetne jutni Pozsonyba háromnegyed óra alatt, vagy Komáromból egy és fél óra alatt reggeli csúcsban is, ez ugyanazt jelentené visszafelé is. Egy Pozsonyban székelő befektető el tudna jutni Komáromon túlra, a saját cégébe. Nézzük meg a Komárom és Párkány közötti vidéket! Azt lehet mondani, hogy szép, takaros falvakból álló vidék, viszont nagyítóval lehet keresni olyan üzemeket, amelyek munkahelyeket tudnának biztosítani. Ez a lényege az autópályáknak, ne csak a helyi lakosok közlekedése legyen problémamentes, hanem ha valaki céget akar alapítani a fővároson kívül, annak lehetősége legyen az autópályát kihasználva eljutnia mindenhová, az ország bármely szegletébe. Ugyanez vonatkozik a teherszállításra is. Sokszor hangoztatják, hogy Kassáig kellene autópálya, de hol vannak a Kassán túli területek, Nagymihály, Homonna, Tőketerebes, Királyhelmec?! Ezekről sem szabad elfeledkeznünk. Egy ilyen út kell. A négyéves kormányzás alatt, attól tartok, ez nem fog megvalósulni. Az SaS programja évi 60 kilométer autópálya építésével számol. Semmibe nem kerülne nekem, ha azt mondanám, hogy 200-zal, de utána arra a kérdésre, hogy miből, már nem tudnék a válaszolni. Az előttünk álló kormányzási ciklus alatt a déli szakaszt nem lehet megépíteni. Viszont 2015-től igen nagy a valószínűsége, hogy elérhető közelségbe kerül az autópálya-munkálatok megkezdése. Amire még felhívnám az olvasók figyelmét, hogy a jelenlegi autópálya- koncepció 2029-re számol a déli szakasszal.
Bizonyára mérsékeltebb politikát folytat majd a négyes koalíció, mint elődje. Ön szerint az új politika hajlandóságot mutat majd, hogy néhány kényes kérdés tisztázása napvilágot lásson? Gondolok itt Malina Hedvig ügyére, vagy a 2008. november 1-jei DAC-Slovan mérkőzés brutális rendőri közbeavatkozására, amelyen a 18 éves Lengyel Krisztián egy életre szóló sérülést szenvedett.
– Az a válaszom, hogy igen! A politikai kultúrából tudom levezetni, hogy a tisztázásnak nem szabadna problémát okoznia. Az, hogy mi lesz ennek a végkicsengése, majd a kényes kérdések megbeszélése alatt dől el. Hogy normálisan, ne egyoldalúan legyen róla szó, azt természetesnek tartom. Gondolok itt Malina Hedvig ügyére, és a 2008. november 1-jei DAC-Slovan mérkőzésre is. Én ezen a meccsen ott voltam, láttam, hogy mi történt, és hogyan történt. El vagyok képedve azon, hogy így akart az akkori szlovák kormányzat példát statuálni. Ezt talán a Slovan – Fradi meccsel lehet összehasonlítani, mert szerintem a rendőri beavatkozásnak a célja ott sem az volt, hogy helyben megoldja a problémát, hanem hogy üzenjenek valakinek: Figyelj, ha idejöttök, ez fog benneteket várni! Ha ezt elismerjük, akkor mit mondunk? Azt, hogy a karhatalomnak politikai célokra való felhasználásáról volt szó.
Köszönöm a beszélgetést!
Az interjút Karaffa Attila készítette. Fotó: Fogas Ferenc
Felvidék Ma
